2006 júniusában tudtam meg, hogy idén én vehetek részt a Nobel-díj átadáson. Ekkor még hihetetlennek tűnt. Az indulás előtt 2 héttel levelet kaptam a svéd szervezőktől, akkor kezdtem sejteni, mi is vár majd rám. Izgalommal vegyes kíváncsisággal indultam el december 4-én Ferihegyre. Egy majdnem lekésett csatlakozás után megérkeztem Stockholmba, ahol a törött bőröndöm várt. Ekkor szembesültem a svédek kedvességével és segítőkészségével, mert 5 perc leforgása alatt hoztak nekem egy vadonatúj bőröndöt, sűrű bocsánatkérések közepette.
A repülőtéren már vártak minket, onnan elvittek a szállásra. Ahogy beléptem, megláttam a többieket. Az első este ismerkedtünk, faggattuk egymást, ki honnan jött, mit kutat, majd előkerültek az általánosabb témák is, úgymint vallás, kulturális különbségek, szegénység. Hamar kiderült, hogy bár öt különböző kontinensről jöttünk, alapvetően mégis ugyanazok a problémák foglalkoztatnak minket. Másnap rövid stockhomi városnézés után szervezett formában folytatódott az előző nap elkezdett beszélgetés, megosztottuk egymással gondolatainkat különböző globális problémákkal kapcsolatban. Svéd vacsorán magunk készítettünk svéd ételeket, ekkor megismerkedtünk a főtt krumplival, a hallal és a húsgombóccal, amik később egész heti étkezésünket meghatározták. Este elmentünk a Nobel Múzeumba, ahol először futottunk össze Nobel-díjassal, aki nagyon kedves és közvetlen volt velünk. Részt vettünk az orvosi Nobel-díjasok sajtókonferenciáján, ahol fel is tehettünk pár kérdést. Utána még odamentem beszélgetni a Nobel-díjasokhoz, egyikük észrevette a névtáblámon, hogy magyar vagyok, és bemutatott a magyar származású feleségének, aki nagyon megörült nekem. Az Uppsalai Egyetemet és a Karolinska Institutot is meglátogattuk. A Svéd Királyi Akadémián előadhattuk kutatásunkat, meglepve tapasztaltuk, hogy sokunk témája mennyire összefügg, vagy legalábbis a használt módszereink.
A sűrű program mellett volt időnk beszélgetni és ismerkedni is. Nemzetközi estet tartottunk, ahol mindenki bemutathatta a hazáját. Fantasztikus volt a légkör, hiszen bár nagyon távoli helyekről jöttünk, mindenki kíváncsi volt a másik kultúrájára, és elfogadta azt. A hét egyik legizgalmasabb eseménye az audiencia volt a koronahercegnőnél, nagy nehezen megtanultuk a hivatalos megszólítást, végül kiderült, hogy nincs is rá szükség. A hercegnő elbeszélgetett velünk a kutatásainkról, végül sajnos elrohant, mielőtt lefényképezkedhettünk volna vele.
A legnagyobb élmény maga a Nobel-díj kiosztás volt, már az épület is lenyűgözött, a ceremónia pedig gyönyörű volt. Ezután hasznosíthattuk a nehezen megszerzett etikett-tudásunkat, a banketten ugyanis minden olyan volt, ahogy elképzeltem. Az asztalunk közel volt a királyi asztalhoz, mindent tökéletesen láttunk. A vacsorát követő bálon bevethettük tánctudásunkat, majd zárásként együtt bulizhattunk a Nobel-díjasokkal, akik közül az egyik annyira élvezte a bulit, hogy ördögszarvakkal a fején ropta a Hell nevű szobában. Ezután már csak a búcsúzás maradt, és a hazaút, ahol még teljesen kába voltam a rengeteg élménytől. A kapcsolatot azóta is tartjuk a többiekkel, és megegyeztünk abban, hogy ilyen szép hetünk még életünkben nem volt.Nagyon fontosnak tartom, amit egy díjazott reagált egy újságíró kérdésére, miszerint a gyerekeinek is ezt a csodás életcélt szánja-e, hogy Nobel- díjasok legyenek. Azt mondta, szeretné, hogy szenvedélyesen szeressék, amivel majd foglalkoznak, ez pedig az ő számára a kutatás, de csak azt kívánja, hogy ők is megtalálják maguknak azt, ami igazán boldoggá teszi őket.
