2005. júniusában tudtam meg: idén engem választottak, hogy a Stockholm International Yourth Seminaron és a Nobel-héten képviseljem Magyaroroszágot. A vizsgaidőszak közepén nem igazán tudtam magam beleélni a téli kirándulásba. Akkor kezdett realizálódni, hogy mi vár rám, amikor a megadott ruha kódnak megfelelően keresni indultunk az ünnepséghez illő öltözetet.

Stockholmban hasonló időjárás fogadott, amilyen Budapesten búcsúztatott: borús, esős idő volt a hét folyamán. Nem volt sok időm ezen szomorkodni, hiszen a világ minden részéről összegyűlő 24 diák és a svéd egyetemista szervezők hamar feldobták a hangulatomat. Ugyanaz a lelkesedés fűtött mindannyiunkat, amit már a káptalafüredi táborokban tapasztaltam, ugyanúgy kérdezgettük egymást a kutató munkánkról, tapasztalatokról, iskoláról és hazáról. Persze mindezen beszélgetések csak futtában történhettek, hiszen annyi felé utaztunk, rengeteg programon vettünk részt.

Jártunk a parlamentben, a királyi palotában trónörökösi audienciával egybekötve. Előtte mindenki lázasan tanulta a megszólítást: „your royal highness crownprincess, Victoria”. Amikor ez már jól ment, akkor jött az öccsének címezendő mondat… Mindezek után a bennünk lévő stressz feloldódására szervezőink svéd szaunába, majd igazi svéd vacsorára invitáltak bennünket. A következő napokban megismerhettük a Stockholmi Technikai Egyetemet, a híres Uppsalai Egyetemet és a Karolinska Institutot. Csak ámultunk a legmodernebb technikával felszerelt laboroktól, a hallgatók kötetlen stílusától. Hogy Nobel-vacsorán már midnen profin menjen, egy este gyakoroltuk a helyes viselkedést, étkezést és - minden fiú nagy „örömére”- a táncot. Egyik nap a szemináriumi rendezvények keretében bemutattuk saját kutató munkánkat egymásnak és svéd kutató diákoknak. Velük együtt a Constraction Evening során ötletes repülő szerkezeteket gyártottunk, majd versenyeztettük az zseniális masinákat.

Részt vettünk az orvosi díjazottak sajtófogadásán és gyötörhettük őket a kérdéseinkkel. A fizikus és kémikus Nobel-díjasok előadásain az első sorokban ülhettünk. Meghívtak minket a díjátadó elötti koktélpartira, ahol végre személyesen is beszélhettünk velük, kérhettük autogramot és közös fotókat. Meglepő volt, hogy mennyire természetes emberek maradtak az óriási elismerés és újságíró-áradat ellenére is. Töretlen lelkesedésük a tudomány iránt egy picit átragadt ránk diákokra is.

Mindannyiunk számára mégis a Nobel-díj átadási ünnepség és az azt követő vacsora jelentette a hét fénypontját. Felöltöttük a báli ruhánkat és közel fél órát fényképezkedtünk a hideg tengerparton. A teljes dermedéstől a diákszálló elé gördülő limuzinok mentettek meg minket. Óriási volt az öröm, amikor megtudtuk, hogy ezekkel utazunk a  városi koncert terembe. Mind az ünnepség, mind a vacsora lélegzetelállítóan elegáns volt. A fogások előtt az uppsalai egyetem diákkórusa adott felejthetetlen műsort: dalukat táncos koreográfiával és virágcsokrokkal tették még hangulatosabbá. Némi némi jazz-tánc után az ünnepség résztvevői a hivatalos after partyra utaztak, ami már cseppet sem volt hivatalos. Az emberek felszabadulva a formalitásoktól igazán jól érezték magukat, beszélgethettek, táncoltak. Meglepő módon maguk a díjazottak is élvezték a disco zenét és velünk együtt ropták a táncparketten – némelyikük korát meghazudtoló módon.

Másnap már csak a szomorkás búcsú és a hazautazás maradt. Diáktársaimmal azóta is tartjuk a kapcsolatot és cserélgetjük a fényképeket.