Stockholmi feledhetetlen élmények dióhéjban:
Igazán csodás a decemberi sötét, de koránt sem komor, karácsonyi díszbe öltözött Svédország, ahol a nappal alig 4-5 óráját a gyertyafények meghitt melege követi. Csak egy parányit kaptam Svédországból, de eleget, hogy megragadjon.
Meglátogattuk a barokk királyi palotát, (ahol a mai napig is királyok élnek), a parlamentet (ahol a képviselők 47%-a nő), a Svéd Akadémiát, ahol akkor J. M. Coetzee mondhatta el beszédét az irodalmi esten), a Nobel Múzeumot, az Uppsalai Egyetemet és Könyvtárat (ahol annyi könyv van, hogyha sorba raknánk egészen Stockholmig érne). Részt vettünk a Nobel-fogadáson, a díjkiosztó előestéjén, ahol szabadon beszélgethettünk a Nobel-díjasokkal.
A hét tetőpontja a Nobel-díjasok előadása volt a Stockholmi Egyetem hatalmas előadójában (ahol érthetetlen módon a nézőtér fele üres volt), pedig Nobel végakaratában szerepel, hogy tudományos előadást kell prezentálniuk a díjazottaknak a munkájukról. És végső soron ez a legfontosabb momentuma és mondanivalója a Nobel-díjnak. Viszont a legpompásabb természetesen a díjkiosztó ünnepség a Városházán, (ahová a vendégsereg limuzinokkal érkezik (mi is)), és fantasztikus élményekkel távozik a vacsora színhelyére a Palotába. Az egész ceremónia megtervezett és megható, és talán leírhatatlan is. A díjakat a svéd királytól veszik át egyenként a díjazottak, csupa frakkos akadémikus karéja előtt állva egy aranyszínű N betűn. Az ünnepséget és a vacsorát koncertek, fényjátékok színesítették a hatalmas Kék teremben, ahol még a pincérek mozgása is meg volt koreografálva. A 4 lassan elfogyasztott fogás után, a királyi pár megnyitotta a bált az Aranyteremben (ami egészen a plafonig apró mozaikokból áll), ahol azonban kordonnal elválasztották a fontosabb vendégeket, sőt a vacsora etikettje szerint sem szabadott felállni, így esélyünk sem volt találkozni velük ismét. Csupán a vendégek listája alapján következtethettünk arra, ki hol ül az 1500 fős vacsorán. Első dolgom volt magyar neveket keresni, de sajnos nem találtam (pedig az összes korábbi Nobel-díjas is részt vehet a vacsorán, ezért bíztam benne, hátha Oláh Györggyel vagy Kertész Imrével találkozhatom), Illetve a karmester Stefan Solyom valószínűleg magyar származású lehetett, és láttam Bárány Róbert (orvosi Nobel-díjasunk) leszármazottainak a nevét is a listán.
Szerveztek egy SIYSS Konferenciát, ahol mindenki beszélt a kutatásáról. Az előadások sokszínűek voltak. A legtöbben biokémiai, kémiai, matematikai kutatással foglakoztak, de a holland srác például egy új operációs rendszert fejlesztett ki, a norvég srác a spanyol polgárháborúról beszélt, a spanyol lány a filmzenékről, a dél-afrikai pedig környezetvédelemről, hogy pár példát említsek.
<!--[if !supportEmptyParas]-->
Amivel én foglalkozom, röviden pszichogenetika, vagyis pszichiátriai jellegek, rendellenességek, személyiségjegyek öröklődésének és genetikai hátterének a kutatása. Vegyész hallgatóként elsősorban a módszertani fejlesztésekkel foglalkozom, vagyis azzal, hogyan lehet minél pontosabban kimutatni a különböző mutációkat, polimorfizmusokat a DNS-ben, illetve asszociációvizsgálatokat végzünk különböző génváltozatok és személyiségjegyek, rendellenességek között A SOTE Orvosi Vegytani Intézetében dolgozom a már középiskolás korom óta dr. Sasvári Mária laborjában dr. Rónai Zsolt vezetésével.
<!--[endif]-->
Peter Agre, a 2003. évi kémiai Nobel-díjas szavait idézve, egy bonyolult probléma megoldása csakis egyszerű lehet, s a megoldás akkor tekinthető teljesnek, ha természetesnek tűnik – igen, ennek így kell lennie, hiszen ilyen a természet. Gyönyörű, logikus rendszere minden tudást magába foglal, a tudós feladata pedig, hogy megtalálja a megfelelő távolságot és perspektívát, amely a titok felfedezéséhez vezet. Útban Stockholm felé, a távolság, a fény és a felhők függvényében megtalálni véltem az integrált áramkörök és Picasso egy képét. A felhők feletti színvilág egy héten keresztül az otthonunk volt: a világ minden részéből jött kutató diákok együtt élvezhettük a Nobel-előadásokat és a fogadást, a díjátadó ünnepséget és a bankett gomolygó szellemét. Országhatárok és nyelvi korlátok nyíltak meg az Uppsalai Egyetemen és a Karolinska Intézetben tett látogatás során. A tudomány nemzetközi, egyetemes és határok nélküli, összeköti a gondolkodókat, és közöttünk is erős, baráti szálakat szőtt. José Saramagót idézve (1998. Irodalmi Nobel-díj): „A gondolkodás olyan, mint egy nagy gomolyag, amelyben a szál önmagán át- meg áttekeredik, itt van a fejünkben, de lehetetlen teljes hosszában megismerni, bármennyire igyekezzen is valaki, nem képes egymagában, segítség nélkül.”
Anyukámnak köszönhetem, hogy érdeklődve és kíváncsian szemlélem a világot, fantasztikus kémia tanáromnak, Smiger Andrásnak (Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom), hogy megszerettette velem a természettudományokat és felkészített a versenyekre, és a Kutató Diákok Szövetségének, hogy gimnazistaként csatlakozhattam egy kutatócsoporthoz, és a segítségükkel rátaláltam arra a laborra, ahol az óta is nagy szeretettel és élvezettel dolgozom. Köszönöm, mindnyájuknak, hogy felejthetetlen, gazdag élményekben volt részem Stockholmban és a tudományok közötti barangolások során.
