Főoldal
Főoldal
Jelentkezés a mozgalomba Diákszövetség Alapítvány Fórum Linkek GYIK
Azonosító
Jelszó
TÁMOP pályázat


A projekt az Európai Unió támogatásával,
az Európai Szociális Alap
társfinanszírozásával valósul meg.

Kutatók Éjszakája 2011

Együttműködő partnerünk

 

 

 

 

1911. District Magyarország

KutDiák Magazin
Prof. Csermely Péter blogja

 

Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége

Kutatásaink
Bővebben
Védnökök

Schmitt Pál, köztársasági elnök, a Mozgalom fővédnöke

Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter

Pálinkás József, az MTA elnöke

Hoffmann Rózsa, államtitkár

Védnökeink teljes listája

Mentoraink listája

Látogatók száma:
2547793
>>

Buza Dániel
Dunaújvárosi Regionális KutDiák Kör vezetője


Alapító: Buza Dániel

Buza Dániel 1993-ban született. Jelenleg középiskolai tanulmányait végzi a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumban. Fő érdeklődési területe az informatika. A kutató diákok mozgalmával 2007 tavaszán ismerkedett meg. A Kutató Diákok Esszépályázatán és az Innovációs versenyen is első díjjat kapott a mozgásminta felismerésével foglalkozó pályázataira. Régóta programozik, több programozási versenyen is eredményesen szerepelt.



Február 29-én első alkalommal rendezték meg a dunaújvárosi regionális tudományos diákkör, rövid nevén *Rekut Dunaújváros* első összejövetelét a Széchenyi István Gimnázium aulájában. A szép számban megjelent diákok változatos előadásokat hallgathattak meg. A Rekut Dunaújváros új kezdeményezés, célja, hogy megtalálja a városbeli és környéki érdeklődő diákokat, akik szívesen bekapcsolódnának egyetemek, főiskolák, tudományos műhelyek kutatómunkájába. Előadásainkon pedig bemutathatják társaiknak saját eredményeiket is.

A gimnázium fizikatanára, Kispál István (aki nem csupán gyakorló, hanem kutató tanár is, a Kutató Tanárok Országos Szövetségének tagja) köszöntötte a megjelent tanárokat és diákokat.

A sorban Eördögh Márton ismertetése következett: a Mozgalom alelnöke bemutatta a Kutató Diákok Országos Szövetségét, elmondta, hogy a KutDiák kutatási lehetőséget biztosít tehetséges és érdeklődő középiskolásoknak. Kiderült az is, hogy hogyan lehet jelentkezni a mozgalomba, milyen versenyeken, pályázatokon lehet elindulni, és mi is az a Káptalanfüredi Kutatótábor.

Biokémiai témával folytatódott a program: Szloboda Gábor precíz bemutatójában az MTA Enzimológiai Intézetében végzett molekuláris biológiai vizsgálatairól számolt be. Gábor munkájával tavaly a Tudományos Diákkörök Regionális Konferenciáján kiemelt dicséretben részesült, s eredményeivel megméreti magát Gödöllőn, a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján.

Szentendrei vendégünk, Kováts Réka A megmaradás felkiáltójele címmel tartott előadást. Réka, aki munkájáért a 2007-es Esszépályázaton első díjban részesült, s szintén első díjat érdemelt a Református Középiskolák Tudományos Diákkonferenciáján (RKTDK) néprajz szekcióban, ezúttal roppant egyedi és látványos előadással készült, mely segítségével gondolatban körbeutazhattuk a történelmi Magyarország legszebb tájait.

Legvégül Buza Dániel tartotta meg előadását. Dániel is a dunaújvárosi gimnázium diákja, tavaly új azonosítási módszerével elnyerte az Európai Unió Szabadalmi Hivatalának különdíját az ifjú kutatók Valenciában megrendezett nemzetközi versenyén (19. EU Contest for Young Scientists). Dániel mégsem bocsátkozott szakmai részletekbe, inkább azt mutatta meg: kutatási tevékenységüket nemzetközi versenyeken, vásárokon bemutatva,  hogy a középiskolás diákok idegen országokba, gyönyörű tájakra látogathatnak el. A közeljövőben folytatódnak a Rekut Dunaújváros programjai, ezek részleteiről rövidesen beszámolunk. Mindenkitől sok szeretettel várjuk az ötleteket, észrevételeket, javaslatokat! Elérhetőségünk: rekut.dunaujvaros@gmail.com

Keresés
Támogatóink
Címünk

Kutató Diákok Országos Szövetsége
1149 Budapest, Várna u. 12-14.

Tel/Fax: 1-222-0517

Várjuk 1%-os felajánlásaikat a Kutató Diákokért Alapítvány részére. Köszönjük! 

Az Alapítvány számlaszáma: 11705008-20463306

Az Alapítvány adószáma: 18235331-1-42

Külföldi kapcsolataink

Tisztségviselők
Kövess minket a Facebookon!

Új ügyességi és kaland játék került fel az oldalra, melyhez mindenkinek jó szórakozást kívánunk!
Mentor - Magyar csillagok


Egyetemen Kutató Diákoknak
Országos Tudományos Diákköri Tanács

Súgó