|
|
 |
|
Laki Balázs
Váci Regionális KutDiák Kör vezetője
Alapító: Laki Balázs
1988-ban született Kiskunhalason. 2008-ban fog érettségizni a váci Boronkay György Műszaki Középiskolában. Jelenleg az ELTE programtervező informatikus hallgatója.
2006-ban ismerkedett meg a mozgalommal. Fő érdeklődési területe a matematika gyakorlati életben való hasznosítása (vízföldtan, majd az elméleti közgazdaságtan és a mesterséges intelligencia kutatása).
Több országos matematika, fizika, kémia, földrajz, informatika verseny dobogós helyezettje. A 2005-ban az MTA és Mindentudás Egyeteme által szervezett versenyen a győztes csapat tagja, így látogatást tehetett a genfi CERN-ben. 2007-ben a Magyar Állami Földtani Intézettel és a váci RAD Laboratóriummal közös kutatásával az Ifjúsági Innovációs Versenyen II. díjat, 2008-ban a TUDOK-on Nagydíjat nyert. Később Lám István kollégájával közgazdaságtani modelljükért az Ifjúsági Innovációs Versenyen III. díjat nyert, majd (már egyetemistaként) az ELTE-IK Tudományos Diákköri Konferenciáján második, a BME-GTK-n pedig kiemelt első helyett kaptak és elnyerték az OKM Ifjúsági Bolyai Díját is. 2008-ban az a megtiszteltetés érte, hogy ő képviselhette hazáját a SIYSS elnevezésű svéd tudományos rendezvényen és a Nobel-díj átadási ünnepségén.
Balassi Márton
Váci Regionális KutDiák Kör társvezetője
E-mail: balassi.marton@gmail.com
1990-ben született Budapesten. Jelenleg a váci Boronkay György Műszaki Középiskola angol két tannyelvű szakos tanulója. 2009-ben fog érettségizni.
2007-ben ismerkedett meg a mozgalommal. Fő érdeklődési területei a populációdinamika valamint a biogeokémiai ciklusok modellezése
Jelenleg partnerével Horváth Dáviddal „Dehogy Determinisztikus a Természet!” és „A szénkörforgás matematikai modellezése” című munkáján dolgozik. Előbbiért 2008-ban elnyerte az Ifjúsági Bolyai Különdíjat. Több országos matematika, és természettudományos témájú verseny dobogós helyezettje.
A Váci Regionális Kutató Diákkör negyedik előadása
A 2008/2009. tanév nyitó regionális diákköri rendezvénye keretében Rigó Pétert, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos munkatársát, a Mensa HungariQa egyesület vezető pszichológusát kérjük fel egy ismeretterjesztő előadás megtartására az intelligencia témaköréből. Az előadás után lehetőséget biztosítunk az érdeklődők számára intelligenciateszt kitöltésére. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
A Váci Regionális Kutató Diákkör harmadik előadása (IDŐPONTVÁLTOZÁS május 21 szerda!)
Előadónk, Prof. Dr. Csermely Péter, hálózatkutató. A Semmelweis Egyetem egyetemi tanára és a KutDiák Mozgalom életre hívója. A professzor úr arról fog mesélni, hogyan változtatják meg a hálózatok életünket és hogyan lehetünk ezek segítségével sikeresek. Az esemény 2008. május 13-án kerül megrendezésre, 12:35-kor kezdődik és 14:05-ig tart. Helyszín: a váci Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium Díszterme. Szervezők: Balassi Márton, Laki BalázsKérjük az esetleges jelentkezőket, hogy részvételi szándékukat előre jelezzék a szervezőknél.
A Váci Regionális Kutató Diákkör újra előadást szervez.
A meghívott előadó, Dr. Reisinger János, az irodalomtudomány kandidátusa, a Sola Scriptura Teológiai Főiskola tanszékvezető tanára a közelgő érettségik apropóján Horatius, illetve Juhász Gyula költészetéről fog előadást tartani. Az esemény 2008. április 23-án kerül megrendezésre, 8:55-kor kezdődik és 10:35-ig tart. Helyszín: Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium Díszterme. Szervezők: Balassi Márton balassimarton@citromail.hu, Laki Balázs laki.balazs@wnet.hu
Kép1, Kép2, Kép3
Nem tudod, hogy mi az a Gömböc? Most megtudhatod!
A Kutató Diákok Országos Szövetségének regionális szervezete, a Váci Regionális Kutató Diákkör (ReKut) előadást szervez. A meghívott előadó, Prof. Dr. Domokos Gábor napjaink egyik legnagyobb magyar matematikai-technikai felfedezéséről, a GÖMBÖC-ről fog előadást tartani. Az esemény 2008. március 11-én kerül megrendezésre, 9:50-kor kezdődik és 11:25-ig tart. Helyszín: Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium Díszterme. Jelentkezni lehet: Balassi Márton (balassimarton@citromail.hu) és Laki Balázs (laki.balazs@wnet.hu) koordinátoroknál.

|
|
|