Körülbelül másfél éve kezdtem el foglalkozni a borok összetételével, ezen belül a bennük levő fémekkel. Témaválasztásomnak több oka is volt. Elsősorban az, hogy Tokaj-hegyalján élek, Magyarország egyik leghíresebb, történelmi borvidékén. Már nagyszüleim is foglalkoztak hobbi szinten szőlőműveléssel, és ezt a hagyományt édesapám is folytatja. Ezáltal én is kapcsolatba kerültem a szőlővel és annak feldolgozásával. Érdeklődésemet elmélyítette az Élet és Tudomány című folyóirat 2005-ös évad 22. számában közölt cikk, amelyet Murányi Zoltán az egri Eszterházy Károly Főiskola tanára írt. Ebben a borban, elsősorban az egri vörösborban lévő fémekkel foglalkozik.
Vizsgálataimhoz négy Tokaj-hegyaljai, egy Duna-Tisza közi, egy édesapám által termelt saját fehérbort, illetve két egri vörösbort választottam. Ezekből a borokból kívántam olyan fémeket kimutatni, amelyek az élőszervezetek számára elengedhetetlenek.
Kutatásaim során az alábbi kérdésekre kerestem válaszokat:
-    a Tokaji borok gazdagabbak-e fémekben, mint a választott alföldi bor?
-    van-e különbség az eltérő termőterületről származó hegyaljai borok között fémion-tartalmakat illetően?
-    az aszúnak a többi bortól lényegesen eltérő elkészítése okoz-e eltérést a fémion-tartalmak tekintetében?
-    a talaj ásványianyag összetétele kizárólagosan határozza-e meg az előállított bor fémion-tartalmát?
-    milyen különbségek vannak az egri vörösborok és a Tokaj-hegyaljai borok, elsősorban az aszú fémion-koncentrációi között?
A vizsgálataim nemcsak időben, hanem térben is elkülönültek egymástól.
Az első méréseket a középiskolámban végeztem: előzetes fémion-kimutatási reakciókkal megbizonyosodtam egyes fémionok jelenlétéről a kiválasztott borokban. Leginkább csapadékképződéssel vagy színváltozással járó egyszerűbb kimutatási reakciókkal sikerült Ca2+-t, Na+-t, K+-t, Fe3+-t, Mn2+-t és Cu2+-t kimutatnom a vizsgált mintákban. A minőségi analitikai vizsgálatok után következett a különböző fémek mennyiségi meghatározása.
A kiválasztott borok mennyiségi analízisét a Debreceni Egyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékén végeztem el. Itt először elő kellett készíteni a borokból vett mintákat a mérésre. Az előkészítést két különböző módszerrel végeztem. Első alkalommal a borok folyamatos bepárlása közben cc. HNO3-val és H2O2-dal roncsoltam szervesanyag-tartalmukat. Másodszor a porcelántégelyekbe kimért mintákat - bepárlásuk után – izzítókemencében hevítettem több órán keresztül a hőmérséklet folyamatos emelésével 550 ºC-ig. A minták előkészítése után jöhetett azok fémtartalmának meghatározása, amelyet egy induktív csatolású plazma optikai emissziós spektrométer végzett el.
Összegezve vizsgálataimat, arra a következtetésre jutottam, hogy a hegyaljai bor általában fémekben is gazdagabb, mint a Duna-Tisza közi. A különböző termőterületről származó hegyaljai borok fémtartalma is eltérő, különösen igaz ez az aszúra. A talaj ásványianyag-összetétele ha nem is kizárólagosan, de egyértelműen befolyásolja a borok fémion összetételét. Az aszú az egri vörösboroknál is gazdagabb fémekben.
A borban található fémek száma az összes összetevőhöz képest csekély, a szakirodalom a több ezer szerves komponens mellett mindössze mintegy ötvenféle fémiont tart számon. Jelentőségük viszont annál nagyobb; a bor számos, az ember számára esszenciális elemet, az enzimatikus folyamatokban nélkülözhetetlen fémionokat tartalmaz, méghozzá szerves kötésben.
Előadásomban részletesebben ismertetem vizsgálataimat, kutatásaim eredményeit és a levont következtetéseket.