Főoldal
Főoldal 2012.02.07.
Tanárszövetség Diákszövetség Alapítvány Fórum Linkek GYIK
Azonosító
Jelszó
KutdiákMagazin

KutdiákMagazin

Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége

Kutatásaink
Bővebben
Védnökök

Schmitt Pál, köztársasági elnök, a Mozgalom fővédnöke

Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter

Pálinkás József, az MTA elnöke

Hoffmann Rózsa, államtitkár

Védnökeink teljes listája

Galéria

 


Látogatók száma:
87532

Dr. Táborosi Zsuzsanna
alelnök


Lánczos Kornél Reálgimnázium, Székesfehérvár
8000 Székesfehérvár, Budai út 43.


Dr. Táborosi Zsuzsa 1979-ben kapott történelem szakos középiskolai tanári diplomát a JATE Bölcsészettudományi Karán, majd 1984-ben bölcsészdoktori címet. 2007-ben PhD doktori fokozatot szerzett a Szegedi Tudományegyetemen.

1985-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán tudományos szocializmus előadó diplomát nyert. 1991-ben a SZÁMALK-nál felsőfokú számítógép programozó végzettséget kapott. Angolból és németből van nyelvvizsgája.
Az NME Dunaújvárosi Kohó- és Fémipari Főiskolai Kar Társadalomtudományi tanszékén oktatott tanársegédként, majd 1987-től adjunktusként. 1989-től a dunaújvárosi Rudas Közgazdasági Szakközépiskolában tanított informatikát. Székesfehérvárra költözve 2000 szeptemberétől tanít történelmet és számítástechnikát a Lánczos Kornél Gimnáziumban.

A dunaújvárosi főiskolán fiatal tanárként és kutatóként a társadalom politikai vonatkozásai mellett érdekelte még, hogy a történelem hogyan formálja a mindennapokat, milyen hatást érhet el a történelemtanítás a műszaki irányultságú fiatalok gondolkodásában. Az akkoriban széles körben terjedő személyi számítógépek használatának ismerete nemcsak presztízskérdés volt számára, de izgatta az is, hogyan lehetne a számítógépet felhasználni a történettudományban. Ehhez meg kellett tanulni a számítógép programozását is.

A számítástechnikában és informatikában szerzett tudás megerősítette abban, hogy a történettudomány számára is elengedhetetlen az informatikai alapon álló társadalomelemzés, mert ez talán egzaktabb, napi politikától és ideológiáktól mentesebb értékeléseket adhat.

Székesfehérváriként mindig is érdekelte a város- és az itt élő családok története. Vallja, hogy a középiskolás fiatalok identitástudatának kialakításában meghatározó a család- és helytörténet-kutatás.




Keresés
Kutatási projektek
A Tanárszövetség támogatói
Elérhetőségünk

Kutató Tanárok Országos Szövetsége
1054 Budapest, Szemere u. 21.
E-mail: info@ kuttanar.hu 
Tel: 0036/1-222-0517

Adószámunk: 18190955-1-42
 
A tagdíjakat, valamint támogatásukat a 11705008-29901986
számlaszámunkra várjuk!
 

Tisztségviselők





  
         Hírek


Új ügyességi és kaland játék került fel az oldalra, melyhez mindenkinek jó szórakozást kívánunk!
Mentor - Magyar csillagok


Egyetemen Kutató Diákoknak
Országos Tudományos Diákköri Tanács

Súgó