Főoldal
Főoldal
Jelentkezés a mozgalomba Diákszövetség Alapítvány Fórum Linkek GYIK
Azonosító
Jelszó
TÁMOP pályázat


A projekt az Európai Unió támogatásával,
az Európai Szociális Alap
társfinanszírozásával valósul meg.

Kutatók Éjszakája 2011

Együttműködő partnerünk

 

 

 

 

1911. District Magyarország

KutDiák Magazin
Prof. Csermely Péter blogja

 

Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége

Kutatásaink
Bővebben
Védnökök

Schmitt Pál, köztársasági elnök, a Mozgalom fővédnöke

Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter

Pálinkás József, az MTA elnöke

Hoffmann Rózsa, államtitkár

Védnökeink teljes listája

Mentoraink listája

Látogatók száma:
2547759

>> >> Táborok >> >>
Középiskolás Élettudományi Kutatótábor 2009.

Örömmel értesítünk, hogy a “Straub Örökség” Alapítvány az idén hatodik alkalommal hírdeti meg a Középiskolás Élettudományi Kutatótábort.


A tábort 2009. június 28 – július 10. között kb. 40, magyarországi és határon túli magyar középiskolás diák részére szervezik Szegeden.

Elhelyezést a kutató intézethez közeli egyetemi kollégiumban biztosítanak. Az étkezés az egyetemen, illetve a kutató intézet menzáján lesz.

A tábor elsősorban szakmai, de szabadidős programokat is nyújt. Főleg biológia és kémia iránt érdeklődők jelentkezését várják, akik szeretnének megismerkedni a jelenkori élettudományi kutatásokkal, illetve betekintést nyerni egy kutató intézet életébe és az egyetemen folyó kutató munkába.

A tábor programjai az MTA Szegedi Biológiai Központjában és a Szegedi Tudományegyetemen kerülnek megrendezésre.

Délelőttönként neves egyetemi oktatók, kutatók, akadémikusok, a biotechnológia hazai képviselői tartanak előadást a tábor résztvevőinek, délutánonként pedig laborgyakorlatokon vesznek részt a diákok.

A szabadidő tartalmas eltöltésére szegedi városnézést szerveznek, látogatást az Ópusztaszeri Nemzeti Parkba, illetve a Szegedi Vadasparkba, az Egyetemi Fűvészkertbe.

A tábor költségeit a “Straub Örökség” Alapítvány és a Szegedi Tudományegyetem fedezi.

A jelentkezési lapot az SZBK (http://www.szbk.u-szeged.hu/pub/edu/kek6) és aKutdiák honlapjáróllehet letölteni.

A kitöltött jelentkezési lapot tanári vagy mentori ajánlással együtt Karcagi Ildikónak kérik elküldeni.

Postai cím: Karcagi Ildikó MTA SZBK Biokémiai Intézet

6726Szeged, Temesvári krt. 62.

Elektronikus cím: karcagi@brc.hu

Jelentkezési határidő: 2009. május 25.

Az elfogadott jelentkezésekről Karcagi Ildikó főszervező 2009. június 12-ig visszajelzést küld.


Keresés
Támogatóink
Címünk

Kutató Diákok Országos Szövetsége
1149 Budapest, Várna u. 12-14.

Tel/Fax: 1-222-0517

Várjuk 1%-os felajánlásaikat a Kutató Diákokért Alapítvány részére. Köszönjük! 

Az Alapítvány számlaszáma: 11705008-20463306

Az Alapítvány adószáma: 18235331-1-42

Külföldi kapcsolataink

Tisztségviselők
Kövess minket a Facebookon!

Új ügyességi és kaland játék került fel az oldalra, melyhez mindenkinek jó szórakozást kívánunk!
Mentor - Magyar csillagok


Egyetemen Kutató Diákoknak
Országos Tudományos Diákköri Tanács

Súgó