Főoldal
Főoldal
Jelentkezés a mozgalomba Alapítvány Fórum Linkek

Látogatók száma:
87532

 

Nickl István

A Kutató Diákok Országos Szövetségének ügyvezető elnöke

nickl.istvan(at)kutdiak.hu

Nickl István 1991-ben született Sopronban. 2010-ben érettségizett a soproni Széchenyi István Gimnáziumban, szeptembertől a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Villamosmérnöki Karának hallgatója.
Aktív tagja volt egy az iskolájában alakult tudományos diákkörnek, mely részt vesz a HUSAR-HUNVEYOR programban, melynek keretében a HUSAR V. Mars járó modellt tervezi és építi. István a versenyzést 2006-ban kezdte el, amikor is az Apáczai Csere János Komplex Természettudományi Tanulmányi Versenyen országos III. helyezést ért el.
A mozgalommal 2007-ben a szombathelyi regionális illetve veszprémi országos TUDOK-on ismerkedett meg, ahol a Technológia szekció I. díjasa lett.
Még ebben az évben a Természet Világa diákpályázatán Metropolis-különdíjat kapott.
Egy évvel később a 2008-as Gödöllői TUDOK szintén I. díjasa lett Matematika és Fizika szekcióban.
Ez év márciusában a Szegedi Tudományegyetem Kísérleti Fizika Tanszéke által meghirdetett kísérleti fizikaversenyen I. helyezett lett.
2009 márciusában ismét kiérdemelte a Természet Világa ismeretterjesztő folyóirat diákpályázatának Metropolis-különdíját.
Ezzel egy időben a II. KutDiák poszterverseny Matematika-Fizika-Kémia szekcióban különdíját kapta.
Ugyanazon év júniusában a 18. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyen II. díjban részesült.
2009-ben az eddig elért eredményei miatt Lang Ágota tanárnő, Bacsárdi László és Magyar Asztronautikai Társaság jóvoltából ösztöndíjként részt vehetett a U.S. Space&Rocket Centerben megrendezésre kerülő űrtáborban (Hunstville, Alalbama állam, USA).
Ezen felül egyike lehetett annak a néhány szerencsés fiatalnak, aki részt vehetett a Központi Fizikai Kutatóintézetben megrendezésre kerülő „MFA Nyári Iskolában”, ahol a nano-technológia rejtelmeivel ismerkedhetett meg.
2009 szeptemberében az iskolai diákkör tagjaként előadott a Potsdamban megrendezett EuroPlanet konferencián, majd egy hónappal később az Innovation Summit nevű rendezvényen vehetett rész Brüsszelben.
2010 tavaszán a madridi Campus Party elnevezésű tudományos fórumon is részt vett meghívott vendégként.
2009-ben a Kutató Diákok káptalanfüredi konferenciáján a közgyűlés a Kutató Diákok Országos Szövetségének alelnökévé, majd évvel később elnökévé, 2011 nyarán pedig ügyvezető elnökévé választotta.
István főleg robotikával, mechatronikával illetve társával programozással foglalkozott. Fő érdeklődési köre az analóg elektronika és hangtechnika, de szívesen dolgozik mikrokontrollerekkel is.
A jövőben erősáramú szakirányon szeretne továbbtanulni.
Szabadidejében szívesen olvas, kirándul vagy hobbijával, az elektronikával foglalkozik.


Keresés
Támogatóink
Címünk

Kutató Diákok Országos Szövetsége
1149 Budapest, Várna u. 12-14.

Tel/Fax: 1-222-0517

Várjuk 1%-os felajánlásaikat a Kutató Diákokért Alapítvány részére. Köszönjük! 

Az Alapítvány számlaszáma: 11705008-20463306

Az Alapítvány adószáma: 18235331-1-42

Külföldi kapcsolataink

Tisztségviselők
Kövess minket a Facebookon!

Új ügyességi és kaland játék került fel az oldalra, melyhez mindenkinek jó szórakozást kívánunk!
Mentor - Magyar csillagok


Egyetemen Kutató Diákoknak
Országos Tudományos Diákköri Tanács

Súgó