|
|
 |
|

Laki Balázs, 1988-ban született Kiskunhalason. 2008-ban érettségizett a váci Boronkay György Műszaki Középiskolában. Jelenleg az ELTE programtervező másodéves informatikus és a BME elsőéves alkalmazott közgazdaságtan szakos hallgatója.
2006-ban ismerkedett meg a mozgalommal. Fő érdeklődési területe a matematika gyakorlati életben való hasznosítása (vízföldtan, majd az elméleti közgazdaságtan, a térinformatika és a mesterséges intelligencia kutatása). A tanulmányai mellett már korán intenzíven szerepet vállalt a tudományos kutatói munkában. Magáénak mondhatja az Ifjúsági Innovációs Versenyen elért II. és III. helyezést, a 2008-as TUDOK Nagydíjat, valamint már egyetemi évéhez kapcsolódóan a 2009-es OTDK Közgazdasági szekciójának különdíját és az OKM Ifjúsági Bolyai Díját. Ezekhez az elért eredményekhez számos területet járt be, a természetes vizeink vizsgálatától a függvényalapú adózás informatikai kidolgozásán át egészen a közgazdasági területig. Azonban valamennyi munkájában központi szerepet töltött be a matematikai modellezés. Jelenleg kifejezetten elméleti témaként a multiplikatív és additív számelméleti függvények kongruenciaosztályaival kapcsolatos problémakörön dolgozik, ahol bizonyította a Lucas-polinomok kielégíthetőségét a véges testeken. További kutatásai mellett Dr. Vígh László tanár úrral a BME Közgazdaságtan Tanszékén ágens-alapú programozással kapcsolatos modellezést is végez, mellyel egy hipotetikus gazdaság mikroszimulációs modelljét szeretné felállítani, melynek gyakorlati alkalmazhatósági lehetőségei is kiemelkedően jelentősek.
|
|
|