|
|
 |
|
|
Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest
(2010. február 20.)
Én Oláh Máté, a KutDiák ügyvezető elnökétől kaptam a felkérést, hogy képviseljem a szövetséget, ezt követően vettem fel a kapcsolatot Kurkó Noémi a Tudástársadalom Alapítvány – HunSCAN Tudománykommunikációs Kutatási és Fejlesztési Hálózat munkatársával, a program főszervezőjével. Igazán jó lehetőségnek tartom ezt a kibontakozóban lévő sikeres együttműködést a két mozgalom között, kölcsönösen előnyünkre válik mind a jelenben, mind pedig a jövőre vetítőlegesen. Személy szerint én első alkalommal 2010. február 20-án mutatkozhattam be a program keretein belül a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Igazán szívélyes fogadtatásban volt részem az enyhén fogalmazva is nagy zűrzavarban, ugyanis az intézményben egy szintén nagy volumenű Szakmák Napja című rendezvény, ebből adódóan az elején én sem igazán találtam a helyem teremügyileg, de végül minden a helyére került. Igazán szép napos időnk volt és a február 19-én tartott III.KutDiák Poszterversenyről hazatérve még őriztem az esztergomi Dobó Katalin Gimnáziumban gyűjtött emlékeimet, ez által az nap semmi sem szeghette kedvemet, ezért nem is csüggesztettek el a kezdeti akadályok. Előadásom KutDiák - ahol megtalálod a helyed! - Felkészülés a 21. századi kutatói életpályára címet viselte. A teremben, ahol az előadást tartottam 9-12. évfolyamos diákok foglaltak helyet, illetve vezető pedagógusuk. Ismét baráti fogadtatásban volt részem és csillogó szemekkel hallgatták végig előadásomat és izgalmas személyes beszámolóimat. A csoporttal lévő tanárnőnek munkám végeztével átadtam a KutDiák brosúrát, aki örömmel fogadta és hangot adott elégedettségének, vagyis szívesen várnak vissza minket! A két rendezvény szinte teljesen megegyező időpontban ért véget, pontosan délben, így nem kis tömeg lepte el az előadók számára fenn tartott büfét, ahol nem kisebb személyek is feltűntek, mint az Irigy Hónaljmirigy frontemberei. A szendvicsek és a tea elfogyasztása közben, kellemes beszélgetést folytattam a Tudástársadalom Alapítvány munkatársával, Wolf Örömmel hívott meg a 2010. március 5-én, a Pécsi Tudományegyetem a Pécs 2010 Európa Kulturális Főváros Programon belül Mandulavirágzás Tudományos Napokra, melynek témái a fenntartható fejlődés és a kulturális örökség. Meghívását elfogadtam, büszkén és felelősségtudatosan fogom képviselni mind a KutDiákot, mind a KutMagazint, az eseményről várhatóan cikk formájában adok beszámolót. Köszönöm ezt a lehetőséget!
A Kölcsey Ferenc Gimnázium nyitott elmékkel várja a tudomány térhódítását, és a kutatás falain és diákjai elméin belül, bizonyosan nem most jártam itt utoljára!
|
|
|