|
|
 |
|
|
Elnökségi beszámoló a március 1-i előadásról a soproni Széchenyi István Gimnáziumban
A KutDiák népszerűsítő előadás megtartására Lang Ágota matematika-fizika- informatika szakos tanárnő kért fel, aki az elmúlt években felkészítő tanárom volt, illetve jelenleg is több diákot készít fel versenyekre. Nagy örömömre a tanulók igen szerteágazó korcsoportokból és nagy számban jelentek meg, illetve láthatón felkeltette az érdeklődésüket a szervezet munkája, ami tovább erősített az, hogy én is ebbe az iskolába járok, így láthatták, hogy a KutDiák nem egy földtől elrugaszkodott szervezet, ők is bármikor tagjai lehetnek. Láthatták hogy egy kutató diák élete is lehet izgalmas és változatos, és hogy a kutatni nem csak könyvtárban görnyedve lehet, hanem úgy is ha egyszerűen csak utána járnak annak ami érdekli őket. Ennek a több hónapos kutatómunkának az eredményét utána egy KutDiákos versenyen prezentálhatják, így már igazi Kutató Diákoknak tudhatják magukat, arról nem is beszélve, hogy megmérkőzhetnek társaikkal az értékes nyereményekért. És az egészhez nem is kell más csak egy kis kreativitás és szorgalom! Az előadás végén pedig a III. KutDiák Tudományos Poszterverseny Matemaika-Fizika szekcióinak győztesei (Kis Dániel, Panyi Tamás, akik szintén az iskola tanulói) mutatták be győztes poszterüket és röviden beszámoltak a hallgatóságnak a kutatómunkájukról, majd közösen elemezték a tudományos poszter jellemzőit és felépítését. Végül szeretnék köszönetet mondani az iskolának a lehetőségért és a diákoknak a kiemelkedően magas részvételért.
Nickl István Alelnök
|
|
|