1991. július 9-én született
Kiskunhalason. Középiskolai tanulmányait a helyi Bibó István Gimnáziumban
végezte el, 2010-ben érettségizett. 2010 szeptemberétől a Miskolci Egyetem
Műszaki Földtudományi Karának műszaki földtudományi alapszakán tanul olaj-és gázipari
mérnök szakirányon.
Főbb érdeklődési területe a természettudományok. Kutatótársával, Kovács
Zsófiával, 2007 óta a Kiskunhalas környéki tavak és mocsarak történetét,
élővilágát, valamint vízminőségét vizsgálják, az iskolájukban működő GLOBE
program keretein belül. Jelenleg egy önkormányzati csoport munkáját segítik
vízminőségi mérésekkel, valamint megfigyelésekkel, melyek célja a halasi Sóstó
megmentése.
2007-ben az I. Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferencián Vízföldtan
tématerületen III. helyezést értek el, majd részt vettek a Miskolci Egyetem
Műszaki Földtudományi Kara által szervezett Hidroglóbusz vízivetélkedőn, ahol
IV. helyen végeztek. A KutDiák Mozgalommal 2008-ban ismerkedtek meg, amikor VI.
KutDiák Esszépályázat környezetvédelem szekciójának I. díjasai lettek, mellyel
meghívást kaptak a 2008-as káptalanfüredi táborba. 2009 tavaszán a II. KutDiák
Poszterversenyen a diákönkormányzat különdíjában részesültek, majd a sikeres
kecskeméti regionális konferencia után a pannonhalmi országos TUDOK
környezettan, környezetvédelem szekciójának különdíját nyerték el. 2009 nyarán
második alkalommal vett részt a Kutató Diákok nyári konferenciáján,
Káptalanfüreden, ahol a közgyűlés a Természettudományi Tagozat tagozatvezető
helyettesévé választotta. A 2009-2010-es tanévben a Diákszövetség munkáját
segítette programszervezői és előadói munkásságával különböző találkozókon,
versenyeken, konferenciákon. A 2010-es káptalanfüredi konferencián a közgyűlés
a Természettudományi Tagozat vezetőjének, 2011-ben pedig a Szakmai tagozatok
koordinátorává választotta.
2007-től 2010-ig a Bibó István Gimnázium diákönkormányzatának elnöke,
évfolyamképviselő a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzatában.
Szabadidejében szívesen önkénteskedik, kerékpározik és túrázik, valamint útjai
során fotóz.