Főoldal
Főoldal
Jelentkezés a mozgalomba Diákszövetség Alapítvány Fórum Linkek GYIK
Azonosító
Jelszó
TÁMOP pályázat


A projekt az Európai Unió támogatásával,
az Európai Szociális Alap
társfinanszírozásával valósul meg.

Kutatók Éjszakája 2011

Együttműködő partnerünk

 

 

 

 

1911. District Magyarország

KutDiák Magazin
Prof. Csermely Péter blogja

 

Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége

Kutatásaink
Bővebben
Védnökök

Schmitt Pál, köztársasági elnök, a Mozgalom fővédnöke

Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter

Pálinkás József, az MTA elnöke

Hoffmann Rózsa, államtitkár

Védnökeink teljes listája

Mentoraink listája

Látogatók száma:
2547773
>> >>
An experimental experience
2010.08.06.

Hogy ne vágjak a dolgok elébe, először is bemutatkoznék. Kecskeméti Ádámnak hívnak, a debreceni Huszár Gál Iskolában fejeztem be gimnáziumi tanulmányaimat az idén, következő tanévtől pedig a Debreceni Egyetem kémia szakára fogok járni. Június elején dőlt el biztosan, hogy részt vehetek az ISSI 2010-ben, s ez eddigi életem egyik legjobb döntése volt. Beszámolómban az élményeimre és röviden kutatási témámra is kitérek.


A képes beszámoló letölthető itt!

Keresés
Támogatóink
Címünk

Kutató Diákok Országos Szövetsége
1149 Budapest, Várna u. 12-14.

Tel/Fax: 1-222-0517

Várjuk 1%-os felajánlásaikat a Kutató Diákokért Alapítvány részére. Köszönjük! 

Az Alapítvány számlaszáma: 11705008-20463306

Az Alapítvány adószáma: 18235331-1-42

Külföldi kapcsolataink

Tisztségviselők
Kövess minket a Facebookon!

Új ügyességi és kaland játék került fel az oldalra, melyhez mindenkinek jó szórakozást kívánunk!
Mentor - Magyar csillagok


Egyetemen Kutató Diákoknak
Országos Tudományos Diákköri Tanács

Súgó