Kémia-fizika szakos tanár (ELTE), magfizikai szakasszisztens (BME). Mint az MTA oktatással foglalkozó Természettudományi Albizottságának tagja, dolgozott integrált tantárgyak tervezetének kidolgozásában, tanításában a budapesti József Attila Gimnáziumban. Jelenleg az ELTE Trefort Á. Gyakorló Gimnázium vezetőtanára, munkaközösségvezető, részt vesz a környezettanszakos tanárjelöltek módszertani felkészítésében is. (1995-) Majd minden szempontból rálátása van a közoktatásra, hiszen volt tanterv-, tankönyv-, pályázatíró és bíráló. Szerepet vállalt, vállal a „felzárkóztatásban”, tehetséggondozásban, tanár- ill. tanártovábbképzésben. Számos konferencia előadója határon innen és túl. (2000, 2001, 2005 Világ és Európai Kémiatanári Ankétok, és egyéb tanártovábbképzések: Beregszász, Szabadka, Kolozsvár, Dunaszerdahely stb. 2000- )
Tanítványai, több alkalommal első ill. dobogós helyezéseket értek el országos versenyeken.(OKTV II.-VII, integrált természettudományos versenyek I.-III, Diák Vegyész Napok I.)
Nevéhez kapcsolódik egy OM által is ajánlott, alsó tagozattól az emelt szintű érettségiig használható felfedeztető tanulókísérleti módszer és készlet kidolgozása.
Az új, szokatlan módszer lehetővé teszi, hogy olcsón, környezetkímélően, még a legkisebb falusi iskolában is a diákok ne csak megfigyelhessék az anyag változásának csodáit, hanem életkoruknak megfelelően kutatómunkát is végezzenek a tapasztalataik alapján. A módszert, a praktikus készleteket, már több mint száz iskolában illetve egyetemek tanárképzési műhelyeiben továbbá határon túl is használják. (Educatio, Hundidac Kiállítások 2002-2008, Taneszköz bemutató Kalifornia 2006, Science on Stage Grenoble 2007)
Jelentős szerepet vállalt a KUTOSZ megszervezésében, azóta is ötleteivel, tapasztalataival segíti a Szövetség munkáját. Számos helyen mutatta be, ill. képviseli a KUTOSZT. (pl. Nők a Tudományban Konferencia 2006, Nemzeti Tehetségsegítő Tanács)
Díjak elismerések: Kajtár Díj 2001, Genius Díj 2002, Hundidac Nagydíj (legjobb magyar taneszköz) 2003, Magyar Innovációs Díj 2004.
Könyvek, publikációk:
-
Kémiai Alapfogalmak MTA kiadvány
-
Fizika I. tankönyv, és tanári segédkönyv - Nemzeti Tankönyvkiadó társszerző
-
Környezeti nevelés a középiskolában (tanárjelölteknek) Eötvös Kiadó társszerző
-
Cikkei jelentek meg módszertani folyóiratokban, ill. a Fizikai Szemlében és a Magyar Kémikusok Lapjában is
-
Riportok, pályaképek, cikkek a Mentor magazinban (folyamatos)