Főoldal
Főoldal
Jelentkezés a mozgalomba Diákszövetség Alapítvány Tanárszövetség Fórum Linkek GYIK
KutDiák Naptár 2010
Együttműködő partnerünk
KutDiák Magazin
Prof. Csermely Péter blogja

 

Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége

Kutatásaink
Bővebben
Védnökök
Sólyom László, köztársasági elnök, a mozgalom fővédnöke


Hiller István, oktatási és kulturális miniszter


Pálinkás József, az MTA elnöke

Védnökeink teljes listája
Mentoraink listája

Látogatók száma:
1596188
Segítség a tudományos munkád elkészítéséhez


   Ezt az oldalt azért alakítottuk ki, hogy segítséget nyújtson neked, a jó előadás, jó prezentáció megtartásában, kialakításában. Segítsen az írásbeli anyagok megfelelő hivatkozási, bibliográfiai paramétereinek elsajátításában, egyszóval súgjon minden olyan tartalmi és formai kérdésben, mellyel előadásodat, dolgozatodat még jobbá tudod tenni.
kép- Czira Alexandrosz: Görög fény




A következő linkek nagy segítségére lehet a diákoknak és a tanároknak egyaránt, ha jó előadást, illetve órát szeretnének  tartani.
Oktató programokkal, tanórákon alkalmazható prezentációkkal, linkgyűjteményekkel szeretnénk segíteni mind a Kutató Tanárok, mind az érdeklődő Kutató Diákok munkáját.

Tisztelt érdeklődők,  válogassanak a következő oldalak között kutatásuknak, érdeklődésüknek megfelelően.

Tudományos, ismeretterjesztő folyóiratok, információforrások

A komplex természettudomány tanításához jelentős mennyiségű elektronikus segédlet, taneszköz, honlap, szoftver létezik. A bőség azonban nehézségeket is hordoz, ezért az alábbiakban rövid áttekintést adunk a magyar lehetőségekről a teljesség igénye nélkül.

Élet és Tudomány – http://www.eletestudomany.hu
Természet Világa – http://www.chemonet.hu/TermVil/index.html
Origo - Tudomány – http://www.origo.hu/tudomany/
Jövőnéző – http://www.jovonezo.hu
OMIKK Tudománytörténeti oldalak – http://www.info.omikk.bme.hu/tudomany/tudomany.htm
Miért? – http://www.chemonet.hu/hun/teazo/miert/index.html
Természetbúvár laboratórium – http://www.sulinet.hu/tlabor/

Számos témakört felölelő elektronikus tananyag a Sulineten közzé tett Természetbúvár labor ahol a tananyagok gerincét animációk adják.

Gyűjtemények

Ezekben hasznos linkek, összeállítások találhatók mind tanárok, mind diákok számára tudományos témákban.

Info Program Fizika
http://www.vein.hu/library/ve/into/demopath.htm

Fizika linkgyűjtemény
http://www.njszki.hu/nlc/fizika.html

Fizika az Interneten – válogatás középiskolai fizika tanároknak
http://www.bethlen-hodm.sulinet.hu/tant/fiz/fizlink.htm

Középiskolai fizika az INTERNETEN
http://www.jate.u-szeged.hu/jate/sci/physics/Eltf.html

Matematika
http://www.szulo.hu/iskola/mate.htm

Biology Links
http://www.yhc.edu/academics/mathscience/biology/links.html

További programok

EDISON program http://www.designsoftware.com/hungary/ A program az elektromosságtan alapjait mutatja be játékosan és látványosan. A programot több mint 100 feladat, kísérlet és a fontosabb elektrotechnikai, elektronikai alkatrészeket és műszereket bemutató prezentáció kíséri.

WINFIZ – WINdows alatt futó FIZikai oktató programcsalád http://www.extra.hu/pcpdidact/

ww.explorescience.com - Ezen azt oldalon interaktív animációk, webalapú oktatóprogramok találhatók számos témakörben. A használathoz a Shockwave plug-in telepítése szükséges.

néhány érdekes webcím, ahol Java programokat találunk:

Simulation Library –
http://webphysics.ph.msstate.edu/jc/library/index.html

MSTE Mathematics –
http://www.mste.uiuc.edu/java/

3D molekulák JAVAban –
http://ecpl.chemistry.uch.gr/~baboukas/Java/3Dmol/General.htm

Visual Physics –
http://library.thinkquest.org/10170/main.htm

Walter Fendt appletjei –
http://home.a-city.de/walter.fendt/

Kiselev és Yanovsky–Kiselev oldala –
http://www.lightlink.com/sergey/java/

Java-based Molecular Biology Work Bench –
http://www.embl-heidelberg.de/~toldo/JaMBW.html

Anne M. Denton appletjei –
http://www3.ns.sympatico.ca/adenton/

Íme néhány, Magyarországon is kipróbált eszköz

  • Sulinet Digitális Tudásbázis (http://www.sulinet.hu/sdt) – annak ellenére, hogy ez egy oktatási keretrendszer és elsődleges célja az elektronikus tananyagok kezelése, a tanárok és a diákok számára több kollaboratív eszközt is nyújt, így a chatet, üzenetküldést, fórumot és a munkacsoport támogatást.
  • BSCW – Basic Support for Collaborative Work (http://bscw.gmd.de) – ez a német fejlesztésű szoftver oktatási célra ingyenesen használható, magyar nyelvű változata is van, és kitűnő lehetőséget nyújt arra, hogy a közös munka eredményeit mappákban tároljuk, megjegyzéseket fűzzünk ezekhez, háttéranyagokat tároljunk a rendszerben és nyomon kövessük a diákok munkáját. A BSCW használható a központi szerveren is, de letölthető és telepíthető a helyi hálózatba is.
  • Synergeia (http://bscl.fit.fraunhofer.de) – ez a kollaboratív eszköz tulajdonképpen a BSCW továbbfejlesztett változata, mely már elmenthető, zártkörű csevegési lehetőséget, vizuális kommunikációt (gondolati térképek használatát) is kínálja.
FLE3

A FLE3 (http://fle3.uiah.fi) finn fejlesztésű kollaboratív szoftver különösen alkalmas általános iskolások számára, fejlett kollaborációs eszközei révén kitűnően használható a kistérségi iskolák számára, amennyiben hozzáférnek az Internethez, vagy a szoftvert az iskola szerverére telepítik. A FLE3 programot a Sulinet munkatársai magyar nyelvre is lefordították, így az az 1.4.5-ös változattól elérhető.

A FLE3 keretén belül zajló munka ún. kurzusokban történik, melyekben maximálisan 40 felhasználó dolgozhat együtt. A felhasználókat (diákok) a tanár hívja meg a rendszerbe, mely így teljesen zártkörű.

A platformnak alapvetően 3 része van: a Kuckó, a Tudásfa és az Ötletház.

  • A Kuckó, mely minden felhasználó számára rendelkezésre áll, lehetőséget ad arra, hogy mindenki elmentse a munkáit, fontosabb információkat, képeket, linkeket. A Kuckó egyéni terület, de publikus a többiek számára
  • A munka nagy része az ún. Tudásfában történi, ahol egy közös tudásépítés formájában dolgoznak a diákok. A tanár témákat, feladatokat kínál fel a diákoknak, akik egy strukturált fórum rendszerben dolgoznak. A fórum érdekessége, hogy lehetőséget ad a szerepjátékok lefolytatására és minden hozzászólásnak ún. információtípusa van (pl. kérdés, tény, vélemény stb.), melyet a hozzászóláskor a felhasználó választ ki előre egy listából.
  • Az Ötletház a szabad asszociációk, az ötletelés és a kreativitás helyszíne. Ezen a területen van mód vizuális formában, képek feltöltésével lebonyolítani egy-egy ötletbörzét, közös gondolkodást, felfedezést.

A FLE3 szoftvert elsőként Magyarországon az ITCOLE Vízjelek projektben próbálták ki a Sulinet Programiroda és a European Schoolnet támogatásával 10 hazai innovatív iskolában (http://www.sulinet.hu/innovatív).

Oldások és kötések – http://www.poli.hu/oldaskotes Innovative Didactics with ICT holland-magyar projekt – http://idi.ptmik.hu A víz (halmazállapotok, állapotváltozások) http://www.sulinet.hu/tananyag/97206/on/viz/indexjo.htm

Keresés
Támogatóink
Címünk

Kutató Diákok Országos Szövetsége
1149 Budapest, Várna u. 12-14.

Tel/Fax: 1-222-0517

Várjuk 1%-os felajánlásaikat a Kutató Diákokért Alapítvány részére. Köszönjük! 

Az Alapítvány számlaszáma: 11705008-20463306

Az Alapítvány adószáma: 18235331-2-42

KutDiák Naptár 2010


Tisztségviselők

Új ügyességi és kaland játék került fel az oldalra, melyhez mindenkinek jó szórakozást kívánunk!
Mentor - Magyar csillagok


Egyetemen Kutató Diákoknak
Országos Tudományos Diákköri Tanács

Súgó
Matthias Corvinus Collegium