A tudományos munkában a hangsúly az új megfigyelésen, az új összefüggés megtalálásán, az önállóságon van.
Azaz: ha elolvasol egy könyvet és elmondod a tartalmát, ebből még akkor sem lesz tudományos előadás, ha könnyre fakasztóan gyönyörű ábrákat csinálsz hozzá, és ha egy Oscar-díjat érdemlő színészi alakítással adod mindezt elő valamilyen konferencián. Ha azonban elolvasol két könyvet (pláne: hatot!) és rámutatsz arra, hogy az egyik szerző az adott témát milyen más szemszögből értékelte mint a másik, és miért tette azt, elemzed mindkét munka előnyeit-hátrányait, bemutatod fogadtatásukat, hátterüket, azaz ha önálló, új gondolatok sokaságát fűzöd a megszerzett ismeretek mellé – akkor már tudományos munkát tettél le az asztalra.

Ugyanez vonatkozik a kísérletekre is. Ha elvégzel egy olyan kísérletet, amelyet előtted már ezren elvégeztek, pl. megméred a Duna rézion tartalmát, nem tudomány az, amit művelsz. De ha folyamatosan, többször megméred a rézion tartalmat és elemzed, hogy mikor, hogyan és miért változott, akkor már egy egész csinos kis munkát tudsz letenni az asztalra. Megint: az önálló, új gondolat volt a kétféle munka között a vízválasztó. Ugyanígy, ha a Duna helyett egy Marsról pottyant meteor (vagy hegyi nünüke, de ide bármilyen más vad ötleted behelyettesítheted!) réztartalmát méred meg, ismét csak olyat tettél, olyan tudás birtokába jutottál, amit előtted még senki sem szerzett meg: tudományos munkát végeztél.