KutDiák-Richter szakkörprogram 2017/2018


A Kutató Diákokért Alapítvány és a Richter Gedeon Nyrt. között létrejött együttműködés keretein belül pályázati programot hirdetünk meg középiskolai szakkörök részére.

Pályázati programunk célja azoknak a már működő, de legkésőbb a 2017/18-as tanévben elinduló azon szakkörök támogatása, amelyek elősegítik a diákok természettudományos pályára való felkészülését.

A pályázati program felépítése:

A Richter Gedeon Nyrt. és a Kutató Diákokért Alapítvány pályázati rendszerén keresztül a szakkörök vegyszerek beszerzésére pályázhatnak.

A támogatást a szakkörök kizárólag a szakköri kísérletekhez szükséges vegyszerek beszerzésére fordíthatják, valamint lehetőséget kapnak a Richter Gedeon Nyrt.-be szervezett gyárlátogatási programban való részvételre.

A szakkörök az alábbi támogatásban részesülhetnek:

Az iskolák közvetlenül pénzügyi támogatásban nem részesülnek, a nyertes pályázók vegyszerbeszerzéssel kapcsolatos kiadásait az elnyert díj összegének mértékéig az Alapítvány fedezi.

A szakköri programban résztvevő diákok részt vesznek a KutDiák által szervezett, kiemelt szakköri programon (a diákok szociális készségeinek fejlesztésére, előadói technikáinak javítására) ez segíti a konferenciákra, versenyekre való felkészülésüket, és javítja leendő esélyeiket a felsőoktatási felvételi folyamat során.

 

Pályázati feltételek:

  • A szakkörnek minimum 5 tagja van
  • A szakkör a pályázat beadásakor legalább fél éve működik (azaz legkésőbb a 2017/18-as tanév elején elindult)
  • A szakkör az alábbi témák valamelyikével foglalkozik: kémia, biokémia
  • A szakköri diákok a KutDiák által szervezett tudományos versenyen indulnak (TUDOK 2018, vagy esszépályázat, poszterverseny)
  • A szakkörvezető 2017. november 30-ig a kutdiak.hu oldalon kitöltötte a szándéknyilatkozatot a programban való részvételről

 

A pályázathoz be kell nyújtani 2017. április 30-ig!

  • A szakkör működésének története, elért eredmények bemutatása
  • Tématervezet a következő szakköri ciklusra (min. 10 alkalom tematikája)
  • Tervezett versenyek, programok listája
  • Kísérletekhez szükséges vegyszerek listája (3 árajánlattal)

 

Jelentkezés és a pályázat beadása

A programba jelentkezni egy szándéknyilatkozat kitöltésével lehet meghosszabbított határidővel 2017. november 30-ig!

 A szándéknyilatkozat kitöltése a ITT oldalon keresztül lehetséges.

A pályázat beadási határideje (azok számára, akik az előzetes szándéknyilatkozatot kitöltötték):

  1. április 30. (éjfél)

 A Kutató Diákokért Alapítvány és a Richter Gedeon Nyrt. lehetőséget teremtett a legjobb szakkörvezetők elismerésére is. A szakkört látogató diákok jelölhetik tanáraikat a „Példaképem a tanárom” díjra. A díjat elnyerő szakkörvezetők többek között pénzjutalomban részesülnek. A pályázat feltételeiről szintén találnak információt a honlapunkon.

Elérhetőségeink:

Kollár Andrea koordinátor

e-mail: kollar.andrea@kutdiak.hu

telefon: 06 30 219 99 51

Bármilyen felmerülő kérdés esetén szívesen állunk rendelkezésre!