Plehel Nora


Tagozatvezető-helyettes
Humán és Társadalomtudományi Tagozat

Elérhetőség: plehel.nora (kukac) kutdiak (pont) hu

1999. január 18-án született Dombóváron. Tanulmányait a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában végzi, immár végzős diákként. Érdeklődési körébe tartoznak a nyelvek, a történelem valamint az irodalom.

A Mozgalomhoz 2015-ben csatlakozott. Kutatási munkáján másodmagával dolgozott. Mindketten biológia-kémia tagozatos osztályba járnak, azonban a történelem iránti elhivatottságukból adódóan igyekeztek olyan témát választani, amely valamelyest ötvözi e két tudományterületet. Így esett a választásuk egy járvány feltárására. A 2016-os TUDOK Konferenciáján „Mert szüksége volt angyalokra az égnek…” című munkájukkal indultak, amelyben az 1892 és 1895 között pusztító diftériajárványt kutatták Pécsett és Baranyában. A szolnoki döntőn munkájukért Nagydíjban, továbbá Rotary ösztöndíjban is részesültek. A Tudományos Hétvége keretein belül rendezett Poszterversenyen ugyanezen témával első helyezést értek el.

Szabadidejében sokat utazik, mindemellett a mozgásra is nagy hangsúlyt fektet.

A Kutató Diákok XX. Diákkonferenciáján felkérték a Humán-és Társadalomtudományi Tagozat tagozatvezető-helyettesének, mely posztot örömmel vállalt el, hiszen óriási élmény egy ilyen közösség tagjának lenni.