Szűcs András


Tagozatvezető-helyettes
Humán és Társadalomtudományi Tagozat

Elérhetőség: szucs.andras (kukac) kutdiak (pont) hu

1997. június 18-án született Budapesten. Tanulmányait jelenleg a budapesti Piarista Gimnáziumban végzi. Érdeklődési körébe tartozik valamennyi társadalomtudomány.

2016-ban ismerkedett meg a Mozgalommal, amikor „Dévai Bíró Mátyás politikai jelentősége, avagy a magyar Luther hatása korának politikai és egyházi fejlődésére” című dolgozatával előbb a TUDOK-on, majd az Esszépályázaton indult. A TUDOK-on nem jutott tovább, de esszéjét különdíjjal jutalmazta a szakmai zsűri. Így részt vehetett a nyári, káptalanfüredi táborban, ahol a Kutató Diákok Országos Szövetségének közgyűlése a Humán- és Társadalomtudományi Tagozat tagozatvezető-helyettesévé választotta.

Szabadidejében szívesen olvas, biciklizik, kirándul.

Nagyon sok élménnyel gazdagodtam a kutatásom során: kiváló tudósokat és elhivatott diákokat ismertem meg ebben a félévben. Hálával tartozom a Szövetségnek, hogy életre hívta ezt a versenyt. Javaslom a részvételt minden olyan középiskolásnak, aki szeretne hozzá hasonló érdeklődésű, életvidám fiatalokkal találkozni.