Rubik Ernő, avagy nézzünk bizakodva a jövőbe
A „bűvös kocka” feltalálója Rubik Ernő főiskolai tanársegédként, hallgatói térszemléletének javítására, és saját intellektuális kíváncsiságának kielégítésére alkotta meg 1974-ben a bűvös kockát. Számos konstrukciós lépésen és egyre tökéletesedő modellen keresztül sikerült eljutnia a látszólag megoldhatatlan probléma megoldásáig: a 26 kis kocka a tér minden irányában elmozdulhat, a szerkezet mégis egyben marad.
1975. január 30-án tett szabadalmi bejelentést, és még abban az évben sikerült hasznosítót, azaz gyártót is találnia, egy műanyag játékokat gyártó ipari szövetkezetet.
Az első kockák 1977-ben jelentek meg a játékboltok polcain, azonban kellő hírverés hiányában egy ideig jobbára ott is porosodtak… Természetesen azt is figyelembe kell venni, hogy ekkor a „létező szocializmus” viszonyai között hirdetési és médiapiac gyakorlatilag nem létezett Magyarországon.
Az első használók által kifejtett „szájpropoganda” azonban lassan megtette hatását: 1979 végéig 300 000 kocka fogyott el Magyarországon és 50 000 darab került külföldre.
Ekkor felgyorsultak kissé az események. Magyar származású külföldi üzletemberek segítségével, egy nagy amerikai játékkereskedő cég bekapcsolódásával a kocka elindult a világhír és a világsiker felé.
Mivel Belgium kivételével a kocka nem lett külföldön szabadalmaztatva, hamarosan megjelentek a távol-keleti hamisítványok, és letarolták a piac nem csekély részét, így a kocka, a kétségtelen világsiker ellenére sem hozott annyi anyagi hasznot a feltalálónak, illetve az országnak, mint amennyi optimális esetben elérhető lett volna. Ebben a külföldi oltalmaztatás hiányán kívül a hazai és külföldi piaci szereplők nem kellő kooperációja, és az iparjogvédelmi ismeretek hiánya is közrejátszott: kellő időben megtett védjegy, illetve mintaoltalmi bejelentésekkel ugyanis lehetett volna javítani a kocka piaci pozícióin, azonban ezek sem mindig a megfelelő módon és mértékben történtek meg.
Hátráltatta a hatékony értékesítést az akkori idők merev „szocialista külkereskedelmi” struktúrája is.
Az alapprobléma azonban kétségkívül a külföldi szabadalmaztatás hiánya volt, ennek elmulasztása azonban aligha róható fel az akkor pályakezdő főiskolai oktatóként dolgozó feltalálónak, de még az akkori magyar játékpiac feltételei között tevékenykedő, azokat ismerő játékgyártó szövetkezet vezetőinek sem. Az ún. uniós elsőbbség elvéből ugyanis az következik, hogy a tetemes költségeket felemésztő külföldi bejelentések sorozatát legkésőbb 1976. január 29-éig (azaz a magyar bejelentést követő egy éven belül) meg kellett volna tenni, holott addig a kockából még a kereskedelmi bevezetésre, piaci kipróbálásra alkalmas nullszéria sem készült el. (Ez persze ugyancsak jellemző ennek az időszaknak a nehézkes döntéshozatali és innovációs mechanizmusára, és nem szolgál a közreműködők dicséretére.)
Az is kockázatossá tette a külföldi szabadalmaztatást, hogy hazánk csak 1980-ban csatlakozott az ún. Szabadalmi Együttműködési Szerződéshez (Patent Cooperation Treaty – PCT), ami a külföldi oltalmaztatás folyamatát némileg egyszerűbbé és olcsóbbá teszi.
Milyen tanulság vonható le a bűvös kocka históriájából? Talán csak annyi, hogy ha olyasmit találtunk fel, ami meggyőződésünk szerint új, egyedi és nagy piaci karrierre hivatott, törekedjünk azt minél szélesebb körben oltalmaztatni, megtalálva azokat a befektetőket, akik vállalják az ezzel járó anyagi terheket, a későbbi, összegében remélhetően sokszoros piaci eredményben bízva. (A hazai és külföldi oltalmaztatás költségei csökkenthetők a különböző pályázatok segítségével, amelyekről számos információt találhatunk az MSZH honlapján. http://www.mszh.hu/ - 3
(Részben Mezei András: Magyar kocka, avagy még mindig ilyen gazdagok vagyunk? c. könyve nyomán.)