
Kvíz a szellemitulajdon-védelem témakörében
A Magyar Szabadalmi Hivatal
és a
Kutató
Diákok Országos
Szövetségének közös
versenye.
Idén
is megrendezésre kerül, a Találd
ki/meg/fel szabadalmi
vetélkedő melyet a Magyar Szabadalmi Hivatal és a
Kutató Diákok Országos
szövetsége közösen rendezett. A
levelezős verseny kétfordulós volt. Hat csapat
indult a
versenyen, név szerint a Twins(Bolyai Matematikai
Tehetséggondozó Gimnázium, 56
pont), a Triumvirátus(Móra Ferenc
Gimnázium 68 pont) a Céhmesterek
Unokái(Nagy
Mózes Elméleti Líceum), a
Degresszív Természettudósok(Boronkay
György Műszaki
Középiskola és Gimnázium), a
BéláSOKK és a Lúzerek.(12
pont) Ebből az első
hármat részesítették
díjazásban. A díjkiosztóra
a Kutatók Éjszakáján
került sor
ahol Gács János az MSZH
Osztályvezető-helyettese
köszöntötte az első három
helyezett csapatot és Nagy Dániellel, a
Kutató Diákok Országos
Szövetségének
alelnökével átadták a
díjakat.A
harmadik helyezett a BéláSOKK 79 ponttal,
második a Céhmesterek Unokái 81
ponttal és az első csapat pedig 88 ponttal a
Degresszív Természettudósok lettek. Mind
a két intézet elégedett volt a
versennyel és a versenyzők
teljesítményével és
jövőbéli reményeik szaporodtak a verseny
kiszélesítésével
kapcsolatban.
Kedves Versenyzők! Elsőként
engedjétek meg, hogy gratuláljunk a
továbbjutó csapatoknak!
A verseny második fordulójára
szeptember második hetében fog sor
kerülni. A további részletekről
még a június végéig
értesítünk benneteket. Az első
feladatsor megoldásait addig is közzé
tesszük a honlapon.
Mindenkinek kellemes nyári szünetet és
jó pihenést kívánunk! A
verseny szervezői A
Kutató Diákok Országos
Szövetsége a Magyar Szabadalmi Hivatal
közreműködésével az idei
évben
először hirdette meg a Találd
meg/fel/ki csapatversenyt
középiskolás diákcsapatok
számára. A verseny célja, hogy
megismertesse
a 10-18
éves korosztállyal a magyarországi
szellemitulajdon-védelem
lehetőségeit, a
legfontosabb magyar szabadalmakat és azok
hasznosítását. A
versennyel kapcsolatos
kérdéseiteket és
észrevételeiteket várjuk a verseny@kutdiak.hu
e-mail címre. A
kérdések
megválaszolására
bármilyen segédeszköz
használható, külön
ajánljuk a résztvevők
figyelmébe az
alábbi honlapokat: o
www.kutdiak.hu/kreativfiatalok
o
mszh.hu Jó
felkészülést, sok sikert és
eredményes versenyzést
kívánunk! A verseny
szervezői
Jelige
Pont
szám
Degresszív Természettudósok
36
Céhmesterek unokái
34
béláSOKK
30
Triumvirátus
29
Twins
25







