Lekka Ákos


Elnök

Elérhetőség: lekka.akos (kukac) kutdiak (pont) hu

1998. május 19-én született Kisvárdán. A Vári Emil Általános Iskola elvégzése után, tanulmányit a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium először reál, majd humán tagozatán folytatta, jelenleg a budapesti Pázmány Péter Katólikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának jogász hallgatója.

Középiskolai tanulmányai alatt a gimnáziumban működő DÖK aktív tagja, a 2015/2016-os tanévben elnöki pozíciót töltött be. A városi rendezvények aktív szervezője, a helyi Friss Fm rádió szerkesztő – műsorvezetője. Szabadidejében 10 évig versenytáncolt, csapatával országos bajnokok. Angol nyelvből középfokú komplex nyelvvizsgával és 7 modulos ECDL (Európai Számítógép-használói Jogosítvány) vizsgával rendelkezik. Kutatásait 2014 őszén kezdte a
Debreceni Egyetem Növénytani Tanszékén. Témája: Egy invazív fafajunk a Mirigyes bálványfa szövettani és enzimológiai vizsgálata volt. 2016 januárjában Budapesten az ELTE-n meghirdetett 23. Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciájának elődöntőjén mutatta be előadását magyar és angol nyelven, ahol lehetőséget kapott, hogy Magyarországot képviselje
Romániában a nemzetközi fordulón, ahol környezetvédelmi szekcióban különdíjban részesült. A XVI. Tudományos Diákkörök Kárpát-medencei Konferenciáján 1. díjat, a XIV. KutDiák Tudományos esszépályázaton 2. díjat, a Természet Világa tudományos ismeretterjesztő folyóirat 2016. évi Természet – Tudomány Diákpályázatán III. helyezést nyert. A Káptalanfüreden megrendezésre kerülő XXI. Országos Diákkonferencián, a Kutató Diákok Országos Szövetsége elnökének választották.

Ákos az alábbit szokta hangsúlyozni, ha diákokról van szó:
A diákokért jó tenni, azonban a tehetséges diákokért különösen. A KutDiák egy olyan csapat, ahol mindenki önmagára talál és tulajdonképpen azt csinálhat amit szeret.