Zsigó Miklós


Alelnök

Elérhetőség: zsigo.miklos (kukac) kutdiak (pont) hu

2002. március 3-én született Nyíregyházán. 2014-ben felvételt nyert a Nyíregyházi Krúdy Gyúla Gimnáizum hatosztályos tagozatára, ahol pillanatnyilag is tanulmányait folytatja.

2011-ben a Kísérletezz velünk! videópályázaton II. helyezett lett. 2012-ben a Szabadfogású Számítógép versenyén díjazták az Mp3 Robi című projektjét. 2013-ban bemutatta a robotot a XVIII. OTTDK Miskolci versenyén is. 2014-ben a Szabadfogású Számítógép versenyén ismét díjazták projektjét, mely Rajzás névre hallgatott. 2015-ben a TUDOK Műszaki- és reáltudományi Konferencián döntőbe jutott a Rajzás projekttel. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRÖK XV. Kárpát-medencei Konferenciáján iskolcon nem ért el helyezést. 2015 november 14-én angol nyelvű előadást tarthatott Drezdában a Deutscher Multimediapreis verseny díjátadóján. 2016-ban ismét indult a TUDOK Műszaki- és reáltudományi versenyén, de nem jutott döntőbe. 2017-ben a Matematika mindenkinek versenyén I. helyezés-t ért el csapattársával aki szintén Krúdys. Részt vett a XXII. Országos Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállításon csapatával, akikkel bemutatták a Vízen járó Küklopszot, amely egy víz alatti kutató robot. A TUDOK Műszaki- és reáltudományi Tematikus konferenciájáról döntőbe jutott Informatika-műszaki tudomány szekcióból a Segíthet-e a matematika a kilométeróra csalás elleni küzdelemben? című projektjével. A TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRÖK XVII. Kárpát-medencei Konferenciáján Informatika szekcióban Nagydíjas lett.

Szabadidejében nagyon sokat utazik, és sportol. Jégkorongozik, biciklizik, kosárlabdázik és gördeszkázik. Szeret videókat csinálni, zenét hallgatni, és olvasni is.

Nem gondoltam, hogy valaha is egy ilyen Mozgalom tagja lehetek. Itt az vagyok, aki akarok lenni, és azt kutatom amit én akarok. A végtelenbe és tovább!