Nemes György


Tagozatvezető helyettes
Műszaki- és Reáltudományi Tagozat

Elérhetőség: nemes.gyorgy (kukac) kutdiak (pont) hu

1996 szeptember 14-én született Szekszárdon. Középiskolai tanulmányait a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban fejezte be, és a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karára nyert felvételt. Fő érdeklődési területe a matematika, emellett a legtöbb természettudománnyal és társadalomtudománnyal szívesen foglalkozik.

Már álltalános iskolában felfigyeltek a kiemelkedő matematikai tanulmányi versenyeredményeire. Rendszeresen volt dobogós helyezettje megyei szintű matematika versenyeknek és 6. osztályban megnyerte az országos XX. Bátaszéki Matematikaversenyt. Ezeknek köszönhető, hogy 6 osztályos emelt matemetika tagozatos képzésben folytathatta tanulmányait, aminek meghatározó hatása volt.

A középiskolai évek során 9. osztályban 3. díjas lett az Arany Dániel Matematikaversenyen, 1. helyezett lett egyéni matematika kategóriában az Öveges József Emlékvesenyen, ahol 10. osztályosként megosztott 2. helyet ért el.

Rendszeres résztvevője volt a Nemzetközi Magyar Matematika Versenynek, ahol kétszer 3. díjas és kétszer dícséretes lett. A Matematika OKTV-n 21., és 19. helyezést ért el. Ezen eredmények eléréséhez, a gimnáziumi órák és szakkörökön túl, nagy részben hozzájárult az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola, aminek a hétvégi foglalkozásain rendszeresen részt vett.

Gimnáziumi végzős diákként csatlakozott a KutDiák Mozgalomhoz. Mentortanára, dr. Katz Sándor, javaslatára közös projektbe kezdett Manz Günter Péterrel. Munkájukkal, ami Dr. Tuza Zsolt professzor segítségével valósult meg, Amikor segít a számítógép (a matematika tudományának) és amikor nem címmel a TUDOK döntőjében külödíjat értek el.

Szabadidejében legtöbbször biciklizik és moziba jár.

A Kutató Diákok Országos Szövetség Műszaki és Reáltudományi Tagozata 2015 júliusában tagozatvezető helyettessé választotta.

Nekem hatalmas élmény volt amikor megismerkedtem a KutDiák Mozgalommal. Azonnal magával ragadt a társaság akikkel találkoztam. Olyan fiatalok, akik amellett, hogy jelentős eredményeket értek már el, energikusak és szórakoztatóak is. Az inspirácó és frisseség, amit tőlük kapok felbecsülhetetlen értékű. Hihetetlenül örülök annak, hogy kiérdemeltem a bizalmukat, és tagozatvezető helyettessé választottak. Remélem, így a Mozgalom szerves részeként, én is adhatok valmait tovább azokból amiket kaptam.