Szladek Máté


Tagozatvezető-helyettes

Elérhetőség: szladek.mate (kukac) kutdiak (pont) hu

2000. március 23-án született Budapesten. Jelenleg Budapesten a BMSZC Neumann János Számítástechnikai Szakgimnáziuma tanulója.

Érdeklődési köre sokfelé kiterjed, kiemelkedő szerepet kap valamennyi természettudomány élen a matematikával. Ezek mellett kedvelt tudományos tevékenységei között kitüntetett helyen szerepel a csillagászat és a madártani- környezetbiológiai megfigyelések. Véleménye szerint a közvetlen élményszerű tapasztalatszerzés, a természeti környezetben végzett megfigyelések, mérések, vizsgálatok a mai világban sem nélkülözhetőek.

Általános iskolás korában nemzetközi német nyelvvizsgát tett, az angol nyelvi ismereteinek nagy részét az iskolapad mellett anyanyelvi környezetben, Kanadában szerezte.

Középiskolás korában csatlakozott az iskola karate klubjához, mely révén országos sportversenyeken, majd a Világkupa dobogóján állva képviselhette Magyarországot.

Edzőjének és egyben középiskolai tanárának, Orbán Sándornak tehetségazonosító és tehetséggondozó programjához (Komplex3+T) 2014-ben csatlakozhatott. Ez a program adott lehetőséget a kutatómunkálataihoz, melyeket a sajtó és a televízió mellett különböző konferenciákon bemutathatott.

A Kutató Diákok Országos Szövetségéhez 2016-ban csatlakozott, amikor kutató társával előadták kutatásukat a TUDOK Humán- és Társadalomtudományi Tematikus Konferencián. Ugyanezen kutatással indult Esszépályázaton, Orvostudomány és egészségtudomány szekcióban, ahol 3. helyezést ért el, így nyert meghívást az Országos Diákkonferenciára.

Következő évben (2017), immár egy másik kutatással és egy új kutatótárssal a XV.KutDiák Tudományos Esszépályázaton, Biológia szekcióban 2. helyezést ért el, így ismét eljuthatott az Országos Diákkonferenciára, ahol a Kutató Diákok Országos Szövetségének közgyűlése Műszaki és Reáltudományi Tagozat Tagozatvezető-helyettesének választotta.

Hihetetlen élményt és új tapasztalatokat nyújtott számomra az összes eddigi KutDiák-os program, hiszen kutatótársammal együtt előadás terén kevés tapasztalattal rendelkeztünk, melyet bár orvosolt a KutDiák, mégsem ebben emelkedtünk ki. Az új kutatást ezért immár az Esszépályázatra adtuk be, ahol a zsűri 3. helyet ítélte nekünk. Így jutottam le a káptalanfüredi táborba, ami olyan élményt nyújtott és annyira magával ragadott, hogy úgy éreztem, nekem újra át kell ezt élnem, hiszen neves kutatókkal és magas szaktudású KutDiákokkal ismerkedhettem meg. Ez az érzés egész rákövetkezendő évben velem volt és talán ez segített az új kutatásom eredményességéhez, mellyel ismét versenybe szálltam és ezúttal 2. helyezést értünk el kutatótársammal az Esszépályázaton. Fantasztikus élmény volt ismét részt venni és találkozni olyan diákokkal, akik humoruk és segítőkészségük mellett örömmel végeznek kutatómunkát. Eszméletlen nagy örömmel tölt el, hogy bizalmat és lehetőséget kaptam, hogy Műszaki- és Reáltudományi tagozat tagozatvezető-helyetteseként azon dolgozhatok, hogy a diákok abban a fantasztikus az élményben részesüljenek, mint én valaha. Minden erőmmel azon leszek, hogy ez az élmény túlszárnyalja az eddigieket és minél többen élvezhessék a KutDiák nyújtotta lehetőségeket.