Rappay Bence Zsolt


 

Alelnök

Elérhetőség: rappay.bence.zsolt (kukac) kutdiak (pont) hu

Rappay Bence Zsolt Szekszárdon született, általános és középiskolás éveit is ott töltötte. Büszke diákja volt a Szekszárdi I.Béla Gimnáziumnak, napjainkban pedig a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karán, kereskedelem és marketing szakos hallgató.

Bence számára mindig fontos a közösség, az ott eltöltött idő. Több évig volt tagja a gimnáziumi diákönkormányzatnak és a Szekszárdi Ifjúsági Önkormányzatnak is, előbbinek alelnökeként is tevékenykedett. Újra alapítója és tagja is volt az iskolaújságnak, melynek két évig főszerkesztője lehetett. Később megismerkedhetett a kutatás világával.

Több környezetvédelmi projekt megvalósítása után bekapcsolódhatott a „Felszíni vizek megőrzésének lehetőségei a Szedresi Ős-Sárvízen” című kutatásba. Később, szülővárosának lehetőségeit keresve elkezdte a „Vízrendezési és meliorációs lehetőségek a Csatári-völgyben” munkáját.

Elismerései között szerepel a TUDOK-on elért második díj matematika szekcióban, TUDOK első díj környezetvédelem szekcióban, Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferencia dupla első helyezés, KutDiák Esszépályázat dupla első és Poszterverseny második helyezés, Stockholmi Ifjúsági Víz Díj magyar versenyén harmadik és 2018-ban első helyezés. A 25th International Conference of Young Scientists konferenciáról bronz éremmel és poszter különdíjjal térhetett haza Belgrádból.

Bár vízügyi kutatásai ellenére a közgazdasági pályát választotta, célja hogy a jövőben találjon közös pontot a két tudományterület között.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert évekig kiváló mentorom volt Barocsai Zoltán tanár úr személyében, akinek segítségével elindultam a tehetséggondozás útján. A Kutató Diákok Országos Szövetségének alelnökeként remélem, hogy sok hasonló, reménnyel és energiával teli diákkal találkozok majd.