Gerdán Diána Linda


Alelnök

Elérhetőség: gerdan.diana (kukac) kutdiak (pont) hu

1996. december 20-án született Debrecenben. Jelenleg a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának 12. évfolyamos tanulója. Felettébb nagy érdeklődéssel fordul a természettudományos tantárgyak felé, különösképpen a biológia és a kémia érdekli.

2014 nyarán sikerült csatlakoznia egy kutató csoporthoz a Debreceni Egyetem Szervetlen és Analitikai Tanszékén, ahol Dr. Gyémánt Gyöngyit kapta mentorául. Kutatási témája a „Növényi eredetű α-amiláz inhibitorok tanulmányozása” volt, amellyel 1. helyezést ért el a TUDOK Poszterversenyén orvostudomány és biokémia szekcióban. Továbbá bejutott a Tudományos Konferencia döntőjébe, ahol mikrobiológia és biokémia szekció Különdíját nyerte el.

2015 februárjában a MATEHETSZ által meghirdetett „Határtalan lehetőségek” pályázat elnyerése révén eljutott Torinóba, ahol a helyi Mikrobiológiai Egyetem kutató munkájába és mindennapjaiba nyerhetett betekintést.

Ezentúl a Törökországban megrendezésre kerülő XXII. Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciáján képviselhette Magyarországot a magyar delegáció tagjaként. Innen a Környezettudomány szekció Ezüst Díjával térhetett haza.

A Nemzetközi Konferencián élért kimagasló eredményét Debrecen város elismerő díjával jutalmazta Papp László Polgármester Úr, a 2015 júniusában megrendezett ünnepségen. Ily módon további három fiatal mellett a Debrecen város elismerő díjának alapító tagjai közé sorolhatja magát.

Szabad idejében szívesen zongorázik, olvas vagy éppen kirándul családjával, barátaival.

A Kutató Diákok Országos Szövetségének Közgyűlése 2015 júliusában alelnöknek választotta.

Életem legjobb döntési közé sorolom, hogy 2014-ben csatlakoztam a Mozgalomhoz, hiszen rengeteg új élménnyel, tapasztalattal és barátsággal gazdagodtam általa. Nem véletlen az „Itt megtalálod a helyed” jelszó, amely kiválóan tükrözi a Mozgalom ars poetica-ját. Valóban rengeteg alkalom nyílik arra, hogy akár tudományos terepen vagy baráti társaságokban tegyen szert az ember rendkívül értékes tapasztalatokra. Mindenkit csak bátorítani tudok, hogy csatlakozzon a Mozgalomhoz, ha van némi ambíciója, elhivatottsága és kitartása valamilyen tudományos terület irányba! Itt csak nyerni lehet, veszíteni nem!!!