XV. TUDOK összefoglaló


A 2014/2015-ös tanévben három határon túli regionális és három magyarországi tematikus konferencia után a Tudományos Diákkörök XV. Országos Konferenciájának döntőjét Miskolcon, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégiumban rendeztük meg 2015. március 20-21-én.

A konferencián 131 diák, 11 szekcióban 105 kutatási munkát mutatott be, közülük 11 Nagydíjas, 11 Első díjas és 16 Különdíjas munkát tartott a legeredményesebbnek a szakmai zsűri.

Az előadó diákok Magyarország különböző vidékeiről, valamint a Felvidékről, Erdélyből és a Vajdaságból érkeztek a miskolci konferenciára, aminek a szakmai program mellett kiemelt célja a diákok és a felkészítő tanárok közti jó kapcsolat kialakítása és ennek ápolása. E célunk elérése érdekében a pénteki szekcióülések után beszélgetést szervezünk mind a diákok, mind a kísérők számára.

Az egyes szekciókban az előadásokat négytagú szakmai zsűri értékelte. Az ő meglátásaik, támogató szavaik és javaslataik alapján a diákok még jobban elmélyülnek a kutatási témákban, azokat fejlesztve később egyetemi programokon, konferenciákon is előadják azokat.

A következő évi TUDOK döntőt szolnoki Varga Katalin Gimnázium látja vendégül 2016 tavaszán.

Összefoglaló letöltése

Emberi Erőforrás TámogatáskezelőEmberi Erőforrások Minisztériuma
Nemzeti Tehetség ProgramOktatáskutató- és fejlesztő Intézet