Lampert Benedek


Tagozatvezető-helyettes
Élet- és Környezettudományi Tagozat

Elérhetőség: lampert.benedek (kukac) kutdiak (pont) hu

1995. február 21-én született. 2010-2014 között a gödöllői Premotrei Szent Norbert Gimnázium tanulója volt (biológia, történelem fakultáció). 2014 szeptember 1-től a Szent István Egyetem (Gödöllő) Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karán, a Környezetgazdálkodási Agrármérnök Szakon folytatja tanulmányait.

Már kiskorától kezdve érdeklődik a természet és az állatvilág iránt. A madarakkal másodikos kora óta, azaz 11 éve foglalkozik. A XVI. kerültben (ahol lakik), aktív madárvédelmi tevékenységet folytat. 2011-ben megalapította a Ligeti Madárvédelem nevű civil csoportot (http://liget-madarvedelem.blog.hu/), majd ennek keretein belül egyik társával felállította a kerület első tanösvényét (pályázati pénzből a XVI. kerületi Önkormányzat támogatásával), amit az itteni családok, óvodák és iskolák rendszeresen látogatnak a mai napig. Nagyjából 50 odút és egyéb madárvédelmi eszközt helyeztek így ki. Három óvodát madárbaráttá tettek odúk kihelyezésével, illetve a kerületi odútelepeket is rendszeresen ellenőrzik. Többször hívták már meg előadásokat tartani. A biológia tanárával, aki madarász, gyakran gyűrűznek és vesznek részt ornitológiai munkákban.ű

2013-ban került kapcsolatba a KutDiákkal, mikor osztálytársával elindult a TUDOK-on, melyet végül a Nagydíjjal sikerült zárniuk. Emellett a KutDiák Tudományos Poszeterversenyén különdíjat is kapott.
 
Kutatási témája: A madarak énekének vizsgálata erdei és városi környezetben, illetve ennek hatási az életmódjukra.
 
Legfontosabb hobbi számomra a fotózás (természetfotó, tárgyfotó, város stb.), mellyel sok időt töltök. Fotósoldalam: https://www.facebook.com/aquilaphoto. Ezenkívül gitározom, rajzolok, videókat vágok pl.: https://www.youtube.com/watch?v=tpoRopCRe_Y, blogokat és facebook-os oldalakat szerkesztek így a számítógépes szoftverek kezelése (Adobe photoshop, Adobe premiere pro) sem állnak messze tőlem.