Grolmusz Fanni


Tagozatvezető-helyettes

Elérhetőség: grolmusz.fanni (kukac) kutdiak (pont) hu

1998. október 26-án született Miskolcon. Középiskolai éveit a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban töltötte. Jelenleg a Debreceni Egyetem Természettudományi-és Technológiai Karának kémia szakos hallgatója.

A tudománnyal való kapcsolata visszanyúlik általános iskola felső tagozatába, ahol rendszeresen látogatta a természettudományi szakkört, azonban kutatással a gimnázium 10. osztályában kezdett foglalkozni. Ebben az évben jelentkezett először a TUDOK-ra is. Kutatásának fő célja a stevia növény teljes körű vizsgálata volt. 2016-ban munkájával jelentkezett a 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre, ahol kiemelt dicséretben részesült, illetve az Országos Diákvegyész Napokat megnyerte. 2016 nyarán lehetősége volt a Debreceni Egyetem által szervezett kutatótáborban részt vennie, ahol bekapcsolódhatott egy újabb kutatásba. 12. osztályban lehetőséget kapott, hogy előadását bemutassa a XXXIII. OTDK Kémiai és vegyipari szekciójában, ahonnan Junior-díjjal térthetett haza, illetve ismét jelentkezett a TUDOK-ra A stevia rejtelmei, illetve az N-klórmainok képződésének és bomlásának vizsgálata című munkáival, ahol végül a döntőben az utóbbival Első díjat kapott.

A Káptalanfüreden rendezett XXI. Országos Diákkonferencián az Élet-és Környezettudományi Tagozat tagozatvezető-helyettesévé választotta, amelyet nagy megtiszteltetésnek tart és örömmel tölti el, hogy versenyzés után is tagja lehet a Kutdiák nagy családjának.