Pénzes Anna


Pénzes Anna

Tagozatvezető-helyettes

Elérhetőség: penzes.anna (kukac) kutdiak (pont) hu

2001 augusztus 30-án született Budapesten. Jelenleg a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Neumann János Számítástechnikai Szakgimnázium tanulója. Középiskolás évei alatt bekerült Orbán Sándornak, iskolája tanárának a Komplex Tehetséggondozó programjába, ennek köszönhetően jött meg a kedve és az érdeklődése a kutatáshoz.

Kutatásai szoros kapcsolatban állnak a sporttal és annak hatásával, valamint, egyéb tényezők, mint például a zene és a sport összefüggéseivel. Az informatika világában a programozás, adatbáziskezelés, táblázatkezelés érdekli. Jelenlegi tervei szerint a Budapesti Corvinus Egyetemen szeretne gazdaságinformatikát tanulni.

Szabadidejében szeret olvasni és versenyszerűen sportol. Szívesen jár kerékpározni, túrázni, futni, röplabdázni, asztaliteniszezni.

2018-ban megválasztották az Élet- és Környezettudományi Tagozat tagozatvezető helyettesének, 2019-ben pedig ugyanezen minőségében folytatja a munkát.

Amikor a vezetőség tagjává váltam, akkor láttam meg igazán milyen összetartó és befogadó csapatnak lehetek a részese.