Horváth András Máté


Tagozatvezető

Elérhetőség: horvath.andras (kukac) kutdiak (pont) hu

 

2004.09.12-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban végzi, ahol 2023-ban végez természettudományi tagozaton.

A XXXI. 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató versenyen harmadik helyezést ért el csapattársával Horváth Zsomborral a “Decentralizált logisztikai rendszerek modellezése és gyakorlatban való használata” című pályázatukkal. A díjazás következtében nyert meghívást az Országos Diákkonferenciára, ahol rengeteg kutató kortársával tudott találkozni.

Szabadidejében versenytáncol a Dance Express TSE versenyzőjeként, ahol Magyar Bajnokság 2. helyet tudhat magáénak, emellett 3-szoros Budapest bajnok. A sport mellett nagyon szeret programozni, amit kutatásában és az élete sok területén hasznosít.

Egy budapesti előadáson ültem egy barátommal. A téma szerteágazó volt, az élet nagy kérdéseit feszegette az előadó. A végén a kérdéseknél, a barátom megkérdezte tőle, hogy mi az, ami miatt sikeres és boldogabb is tud egyszerre lenni a saját életében az ember? Azt felelte, hogy az elhivatottság az, ami ezekre adja a választ. Én úgy érzem, hogy megtaláltam ezt az elhivatottságomat, amikor találkoztam a KutDiákkal.