Bodor Emma


Tagozatvezető-helyettes

Elérhetőség: bodor.emma (kukac) kutdiak (pont) hu

 

2005-ben született Budapesten, 2019 óta a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium a második otthona. Az iskola mellett a Nemzeti Tudósképző Akadémia és a Milestone Institute keretein belül tanul.
Szabadidejében fuvolázik, táncol és szívesen próbálkozik rendbontó tízóraik összeállításával, ami általában a hűtő tartalmának összeöntésével történik meg. 2022-ben, a magyar csapat tagjaként részt vett az International Young Physicists’ Tournamenten, ahol beleszeretett a kutatásba. Ezen a versenyen a saját kutatásaik eredményeit vitatják meg a résztvevők, hasonlóan a TUDOK konferenciákhoz. A TUDOK tökéletes folytatásnak bizonyult, ahogy Emma érdeklődése a biológia és pszichológia felé fordult. 2023 tavaszán a gimnazisták alvási szokásait és hozzáállását vizsgáló kutatási tervével 3. helyezést ért el a konferencián, és mikor a káptalanfüredi Országos Diákkonferencián lehetőség nyílt rá, örömmel csatlakozott a mozgalom vezetőségéhez.

Eredetileg nem terveztem vezető szerepre jelentkezni a mozgalomban, csak élveztem volna mindazt, amit egyszerű tagként kaphatok a KutDiáktól. Ahogy viszont a káptalanfüredi konferencián a kutdiákos légkörben töltöttem egy hetet, éreztem, milyen rendkívüli ennek a közegnek a része lenni. Úgy döntöttem, szorosabban is részt veszek az itt folyó munkában, és biztos vagyok benne, hogy nem fogom megbánni.