Koór Levente


 

Tagozatvezető-helyettes

Elérhetőség: koor.levente (kukac) kutdiak (pont) hu

2001.04.13-an született Budapesten. Jelenleg a Berzsenyi Dániel Gimnázium végzős diákja komplex fizika tagozaton. Érdeklődési köre leginkább az informatika, matematika és a fizika.

2018-ban csatlakozott a Mozgalomhoz és benevezett az Esszéversenyre egy látáskárosultakat segítő alkalmazás, valamint infrastruktúra megtervezésével és kivitelezésével. Munkája különdíjat kapott, így meghívást kapott a KutDiák káptalanfüredi kutatótáborába, ahol tábor végén megválasztották a Műszaki- és Reáltudományi Tagozat tagozatvezető helyettesének.

2018 áprilisában csapatával 3. helyezest ért el a Microsoft Imagine Cup Big Idea Challenge nemzetközi innovációs ötlet versenyen. A versenyre kidolgozott innovációs ötletük egy kvantumszámítástechnikát hasznosító szolgáltatás volt, amely DNS minta alapján felismeri az öröklődő mellrákot annak kialakulása előtt.

A kutatás mellett fontos számára a sport. Már 13 éve cselgáncsozik. Elérte az 1 Kyu (barna öv) fokozatot és készül az 1. Dan vizsgájára. A 2016-os Kempo világkupán 4. helyezést ért el Submission számban. A 2017/18-as tanévben gyerekeket oktatott Judo edzőként. Csoportjában a tanév végén mindenki sikeres vizsgát tett.

Jelenleg a robotika terén dolgozik egy csapatban a Demola Budapest Innovációs laborban. Szabadidejében, mikor épp nem projektjeivel foglalkozik, szívesen találkozik barátaival, olvas vagy sportol és dank meme-eket gyárt.

A káptalanfüredi tábor alkalmával rengeteg zseniális embert ismerhettem meg. Úgy gondolom, hogy itt mindenki önmaga lehet, mert egy összetartó csapat és közösség vagyunk. Remélem minél több innovatív ötletet meg tudunk valósítani együtt! Hajrá KutDiák!