Ihász Hanna Viktória


Tagozatvezető-helyettes

Elérhetőség: ihasz.hanna (kukac) kutdiak (pont) hu

2003. július 29-én született Kaposváron. A Lánczos Kornél Gimnázium 12. osztályos tanulója természetismeret-művészetek tagozaton.

Szabadidejében szívesen süt tortákat, lovagol és olvas, egyik kedvenc szerzője Agatha Christie.

Első kutatása a dohányfüst aeroszoljainak vizsgálatával foglalkozott, amellyel a 2020-as TUDOK-on Nagydíjas lett. A következő évben szerzőtársával két kutatással indultak, egyikben a keresztény teológia és a fizika kapcsolatát tanulmányozták, a Bibliában található fizikai jelenségekre való utalások alapján, emellett az épülő kozmikus müon detektoruk működését és használatát mutatták be. Ezen évben mindkét projekttel a TUDOK döntőbe jutottak. A 2021-es káptalanfüredi Diákkonferencián választották meg a Műszaki-és Reáltudományok Tagozat tagozatvezető helyettesévé.

„ Mivel kutatással szeretnék foglalkozni tanulmányaim után is, a Kutdiák adta lehetőség, hogy megismerkedhettem a kutatómunka felépítésével és elkezdhettem az ahhoz szükséges készségek elsajátítását, hatalmas ajándék volt számomra. A Káptalanfüredi Diákkonferencián azonban egyértelművé vált, hogy ennél sokkal többről van szó. Olyan embereket ismerhettem meg, akik hozzám hasonlóan érdeklődnek valami iránt. Mivel az érdeklődés, a folytonos felfedezés számomra szenvedély, ezt megosztani másokkal leírhatatlan örömmel töltött (és tölt) el.”