Poszterverseny felhívás


Dia1

Felhívás

a IX. KutDiák Tudományos Poszterversenyen való részvételre

 

A Kutató Diákok Országos Szövetsége idén kilencedik alkalommal hirdeti meg Tudományos Poszterversenyét.

A posztereket a helyszínen a szakértő zsűri előtt 5 percben kell bemutatni, majd a zsűri tagjai és a résztvevők kérdéseket tehetnek fel. A rendezvényen bármilyen tudományos témával lehet indulni. A poszternek az eddigi kutatási eredményeidet kell bemutatnia képek, diagramok és szöveg segítségével.

Általános tudnivalók

Kizárólag saját, új eredményeket közlő kutatási anyaggal lehet pályázni, témamegkötés nélkül. Művészeti, vagy egyéb nem tudományos kutatómunkával pályázó diákok jelentkezését nem áll módunkban elfogadni. A pályázaton minden diák indulhat, aki az érettségi bizonyítványát 2015-ben szerezte, vagy 2015 után szerzi meg. Alsó korhatár nincs. Egy szerző maximum egy poszterrel nevezhet, és egy poszternek maximum két szerzője lehet. A nevezési díj „A tagdíj és befizetésének módja” című részben megadott módon fizetendő.

Jelentkezési határidő: 2016. április 15.

A verseny időpontja:   2016. május 28.

A verseny helyszíne:     Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Budapest

 

 

Jelentkezés

Jelentkezni kizárólag www.kutdiak.hu oldalon található online felületen keresztül lehet (határidő: 2016. április 15.).

Az e-mail-ben vagy más módon eljuttatott jelentkezéseket, illetve a határidő után érkezett jelentkezéseket nem áll módunkban elfogadni.

A jelentkezés során meg kell adni a szerző/szerzők nevét, a témavezetők nevét, az iskola/intézmény nevét és elérhetőségeit, a poszter munka címét és összefoglaló absztraktját. Utóbbi a szekcióbeosztást és a zsűri felkészülését segíti, a poszter-előadás értékelésébe nem számít bele.

Formai követelmény

A poszter maximális mérete: A/0

A poszter elkészíthető kézzel vagy számítógéppel is.

A tagdíj és befizetésének módja

A tagdíj összege a 2015/2016-ös tanévben 5000 forint.

Fontos, hogy amennyiben egy diák ebben a tanévben több versenyen is indul, a díjat csak egy alkalommal kell kifizetnie, az első versenyre való nevezéskor. Amennyiben társszerzős munkáról van szó, mindkét nevezőnek ki kell fizetnie a tagdíjat.

A befizetéseket a jelentkezésed elfogadását visszaigazoló e-mail olvasásától számított 8 napon belül kell az alábbi számlaszámra befizetni, átutalni:

 

OTP Bank

Kutató Diákokért Alapítvány:11705008-20463306

 

Kérjük, a megjegyzés rovatban legyen feltüntetve az induló diák neve és az, hogy melyik versenyre nevez.

A határon túli diákoknak a tagdíj összegét napi, Magyar Nemzeti Bank által közzétett árfolyamon átváltva, kerekített összegben, euróban vagy forintban, illetve a helyi hivatalos pénznemben is be lehet fizetni.

Azok a diákok, akik nem fizetik be a tagdíjat, az adott rendezvényen való részvételből kizárhatóak.

A befizető személye

Ha egy diáknak bármilyen oknál fogva nem áll módjában befizetnie a tagdíj és a szállás/étkezés hozzájárulás összegét, két lehetősége is van:

  • iskolájától kérheti a  díj megtérítését
  • a Kutató Diákokért Alapítványhoz fordulhat a díj átvállalásának ügyében.

Amennyiben az iskola állja a hozzájárulás összegét, az intézmény címének és telefonszámának megadását kérjük. Ha az intézmény fizeti egy vagy több diák díját, fontos a diák(ok) nevének, neveinek feltüntetése a közlemény rovatban.

A Kutató Diákokért Alapítvány támogatásának igénylése esetén egy rövid e-mailben kérjük, hogy a kutató diák pár mondatban indokolja meg, miért kéri a támogatást. A támogatás mértékéről és odaítéléséről minden esetben a Kutató Diákokért Alapítvány elnöke dönt.

A befizető személyét titkosan kezeljük, a résztvevők között ilyen módon soha semmilyen különbséget nem teszünk.

Amennyiben a rendezvényeinken való részvétellel, illetve a díj befizetésével kapcsolatban bármilyen kérdésed van, fordulj Kollár Andrea koordinátorhoz bizalommal a kollar.andrea@kutdiak.hu email címen.

Nagyon köszönjük, hogy lehetőségeidhez mérten hozzájárulsz az immáron 18 éve működő szervezetünk további eredményes munkájához!

A verseny díjazása

A versenyen Első-, illetve Különdíj kerülhet kiosztásra. Szekciónként maximum a résztvevők 25%-át díjazzuk. Minden szekció Első- és Különdíjasa meghívást kap a 2016 nyarán, a Balatonnál megrendezésre káptalanfüredi kutató diák táborba (a részvételi díjat a Kutató Diákok Országos Szövetsége fedezi).

Várjuk pályázatod!

Jelentkezési határidő: 2016. április 15., éjfél

Jelentkezés és beadás: online.kutdiak.hu

Az online rendszerbe március 16-tól lehet feltölteni a jelentkezéseket!

Ha bármilyen kérdésed van, fordulj bizalommal Gerdán Diána Linda alelnökhöz a gerdan.diana@kutdiak.hu e-mail címen.