KutDiák- NI szakkörprogram 2018/19


 

Alapítványunk és a National Instruments Hungary Kft. közös programot dolgozott ki, amit az alkalmazott fizika, informatika, robotika iránt érdeklődő diákok és ezekkel a témákkal foglalkozó iskolai szakkörök, műhelyek figyelmébe ajánlunk.

A program keretén belül 10 érdekes témát hirdetünk meg, amikben a diákok elmélyülhetnek, esetleg saját kutatási projektet indíthatnak. Ezeket a témákat felhívásunk alján olvashatja.

 

A program részeként Magyarország területén működő szakkörök, műhelyek pályázatait várja Alapítványunk.

A szakkörprogramra az itt található SZÁNDÉKNYILATKOZATNAK a kitöltésével lehet jelentkezni: 2018. október 31-ig.

 

A pályázat beadási határideje (azok számára, akik az előzetes szándéknyilatkozatot kitöltötték): 2019. április 30. (éjfél)

 

A szakkörök az alábbi támogatásban részesülhetnek:

Az iskolák közvetlenül pénzügyi támogatásban nem részesülnek, a nyertes pályázók eszközvásárlással kapcsolatban felmerülő kiadásait az elnyert díj összegének mértékéig az Alapítvány fedezi.

 

Pályázati feltételek:

  • A szakkörnek minimum 5 tagja van
  • A szakkör a pályázat beadásakor legalább fél éve működik (azaz legkésőbb a 2018/19-as tanév elején elindult)
  • A szakkör a felhívás végén olvasható NI témák közül legalább kettővel foglalkozik a szakköri tematikán belül
  • A szakköri diákok KutDiák által szervezett tudományos versenyen indulnak (TUDOK 2019, esszépályázat, poszterverseny)
  • A szakkörvezető előzetesen kitöltötte a szándéknyilatkozatot a programban való részvételről

Pályázathoz be kell nyújtani:

  • A szakkör működésének története, elért eredmények bemutatása
  • Tématervezet a következő szakköri ciklusra (min. 10 alkalom tematikája)
  • Tervezett versenyek, programok listája
  • Beszerezni kívánt eszközök listája (3 árajánlattal)

 

Azokat a diákokat, akik egyénileg is szívesen foglalkoznak a témák valamelyikével sok szeretettel várjuk a Tudományos Diákkörök XIX. Kárpát-medencei Konferenciájának Műszaki- és Reáltudományi Válogatójára, hogy bemutassák munkájukat, a kutatás során elért eredményeiket.

A konferenciát 2019. februárjában rendezzük meg Egerben. A legjobb előadók továbbjutnak a Kárpát-medencei döntőbe, ahol a legjobbak felvételi pluszpontokkal és értékes nyereményekkel gazdagodnak. A konferenciasorozatról bővebben honlapunkon tájékozódhat.

 

Elérhetőségeink:

Kutató Diákokért Alapítvány (Kollár Andrea, koordinátor)

e-mail: kutdiak@kutdiak.hu

telefon: 06 30 219 99 51

 

Bármilyen felmerülő kérdés esetén szívesen állunk rendelkezésre!