Összefoglaló a Tudományos Diákkörök XIX. Kárpát-medencei Konferenciájáról


Összefoglaló a Tudományos Diákkörök XIX. Kárpát-medencei Konferenciájáról

 

A 2018/2019-es tanévben három határon túli regionális és három magyarországi tematikus konferencia után a Tudományos Diákkörök XIX. Kárpát-medencei Konferenciájának döntőjét Szentesen, a Horváth Mihály Gimnáziumban rendeztük meg 2019. március 29-30-án.

 

Az egyes szekciókban az előadásokat, négytagú szakmailag magasan kvalifikált zsűri értékelte. Az ő meglátásaik, támogató szavaik és javaslataik alapján talán a diákok még jobban elmélyülnek a kutatási témákban, azokat fejlesztve később egyetemi programokon, konferenciákon is előadják majd azokat.

 

A konferencián 103 diák, 12 szekcióban 81 kutatási munkát mutatott be, közülük 12 Nagydíjas, 12 Első díjas, 12 Második díjas és 6 Különdíjas munkát tartott a legeredményesebbnek a szakmai zsűri.

 

Az előadó diákok Magyarország különböző vidékeiről, valamint a Felvidékről, Erdélyből és a Vajdaságból érkeztek a szentesi konferenciára, aminek a szakmai program mellett kiemelt célja a diákok és a felkészítő tanárok, mentorok közti jó kapcsolat kialakítása és ennek ápolása, elmélyítése volt.

E célunk elérése érdekében igyekeztünk a konferencia programjai között olyan lehetőségeket is kínálni, ami ezt a folyamatot elősegíti.

Pl. Diákoknak esti táncház, szervezett csapatépítő játékok. A kísérőknek, tanároknak, mentoroknak pedig szintén szerveztünk beszélgetéseket.

 

A következő évben XX. jubileumát ünneplő programsorozatunk a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban kerül majd megrendezésre 2020 tavaszán.