Drágity Deján


Alelnök

Elérhetőség: dragity.dejan (kukac) kutdiak (pont) hu

2002 November 7-én született Szegeden. Általános iskolában ismerkedett meg elsőnek a kémiával, ami miatt középiskolai tanulmányait a szegedi Deák Ferenc Gimnázium TTK szakán folytatta.

2018 decemberében kémia tanára segítségével megkezdte kutatását a Bólyai Intézetben, ahol az MTA-SZTE “Lendület” Biocolloids Research Grouphoz csatlakozott, mentora Dr. Szilágyi István lett. Első évét nem mint Kutdiák versenyző, hanem mint középiskolás kutató végezte, elsősorban antioxidáns tartalmú nanohibridekkel foglalkozott, de növénykivonatok gyógyhatásának mérésével és szennyvíztisztítással is megismerkedett. Ebben segítségére volt több egyetemi hallgató is, akik tovább motiválták a szak irányába.

A 2020-as TUDOK-ra az ,,Ellagsav tartalmú nanohibridek antioxidáns aktivitása” témájával indult, és ért el Biokémia – Farmakológia szekcióban 1. helyezést. Részt vett a 2021-es káptalanfüredi Országos Diákkonferencián, ahol alelnökké választották.

Hobbijai közé tartozik az olvasás, rajzolás és a legtöbb labdajáték. Érdeklődése a környezeti kémia és anyagtudomány felé összpontosul a szakán belül.

Jelenleg az SZTE Kémia szakán folytatja tanulmányait első éves hallgatóként.

,, Sok mindent mondhatnék az itt töltött időmről. Mindenképpen az egyik legjobb döntésem volt kutatni és versenyezni, de ha valaki még nem volt KutDiákos, azoknak ezek a szavak üresek, tehát hadd mondjak valamit azoknak, akik még nem kutatnak: Az iskola lehet, hogy neked kevés. Nem biztos, hogy azért mert az iskola rossz, vagy mert túl okos vagy, hanem mert magadnak kell megtalálni a válaszokat. Ezek lehetnek válaszok arra, hogy mi érdekel igazán, mik az erősségeid, ki állította el a pH mérőt, stb… De a lényeg, hogy ezek a válaszok nem magától érthetőek, és a kutatás csak párbeszéd, sok hibázás, sok munkatárs elkeserítés után lehet sikeres. De eljön az a pillanat, mikor az egész megéri, mert egy olyan dologról tudsz 10 percet beszélni, amiről talán ha 1000 ember tudna csak, és ha egy ilyen dolgot megtanulsz, akkor bármit képes leszel megtanulni. Remélem hamarosan találkozunk!”