Haskó Zsolt


Tagozatvezető

Elérhetőség: hasko.zsolt (kukac) kutdiak (pont) hu

 

2004-ben született, középiskolai tanulmányait a kiskunhalasi KRK Szilády Áron Református Gimnáziumban végezte el kitűnő eredménnyel. A versenyeredményei és tanulmányi teljesítményének köszönhetően 2023-ban az iskola „Pro Excellencia” díjában részesült. A 2023/2024-es tanévet az ELTE Természettudományi karán fogja kezdeni, ahol a biológia alapszak elsőéves hallgatója lesz.
Fő érdeklődési köre a genetika, pszichológia és az immunológia. A kutatással először a gimnázium utolsó éveiben találkozott, első kutatási projektjének témája a dél-alföldi területekre kiható, klímaváltozás által okozott problémákra való megoldások keresése volt, emellett egy Böddi-szék nevű szikes területet és az ott folyó EU Life projektet vizsgálta. A publikációkból, pályázati anyagokból, interjúkból gyűjtött anyagait egy esszébe foglalta, amellyel a KutDiák esszépályázatán második helyezett lett. Egy posztert is készített az éves rendszerességgel megszervezett Tudományos Hétvégre, ahol különdíjban részesült.
A kutatási projektjének köszönhetően csatlakozott a KutDiákhoz, majd a XXVII. Országos Diákkonferencián részt vett, ahol számtalan hasonló gondolkodású és erős közösséget alkotó tehetséges diákkal ismerkedett meg. Az itt megrendezett közgyűlésen a Kutató Diákok Országos Szövetségének az Élet- és Környezettudományi Tagozat Tagozatvezetőjévé választották.
A nyelvek területe iránt is aktívan érdeklődik. 2022-ben sikeresen letette a Cambridge Proficiency, anyanyelvi tudást tükröző, nemzetközi nyelvvizsgát, emellett franciául tanul. Francia nyelvi készségeit a 2022-es és a 2023-as évek nyarán kamatoztatta, illetve fejlesztette a „Centre Méditerranéen d’Etudes Françaises” nevű dél-franciaországi nemzetközi táborban, ahol gyakornokként töltött el 3-3 hetet.
Általános iskolás kora óta aktívan sportol. Számtalan sportágban tevékenykedett aktívan, futott, atletizált, úszott, kézilabdázott, szabadidejében kosarazik és több mint három éve saját testsúllyal és súlyokkal edz. Mindig is fontos szerepet játszott az életében a sport, hiszen számára fontos a mentális és testi épség egyensúlyban tartása.

Hihetetlenül hálás vagyok, hogy a KutDiák tagja lehetek. Elképesztő számomra a közösség. Mindenkinek van egy területe, amelyben teljesen elmélyítette tudását és hihetetlen mennyiségű információt birtokolnak a területükön. A KutDiák-os rendezvényeken és a káptalanfüredi táborban megismert emberekkel folytatott beszélgetések hihetetlenül értékesek voltak. Mindezek mellett lenyűgöző, hogy mennyire könnyen és gyorsan tudtam rezonálni az emberekkel, olyan érzés volt mintha évek óta ismerném őket, és szerintem ez az egyik legnagyobb dolog, amit a KutDiák ad, azt, hogy valóban megtalálja mindenki itt a helyét. Egy olyan közösség tagja lehetek, ahol ki tudok bontakozni és fejlődni tudok, éppen ezért szeretném kihozni a legtöbbet magamból, és vezetőségi tagként másokból is.