Lovácsi Kristóf


Tagozatvezető-helyettes

Elérhetőség: lovacsi.kristof (kukac) kutdiak (pont) hu

Jelenleg a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 12. osztályos matematika tagozatos tanulója.

Fő érdeklődési területei a humán tudományok mellett, az angol nyelv és az informatika, ezek a tantárgyak hozták meg a kedvét a kutatásához is, melyhez kreativitása, elszántsága és kutatótársa segítőkészsége nagyban hozzájárult.

A Kutató Diákok Mozgalmával 2017-ben ismerkedett meg, az iskolája felhívására és ugyanebben az évben a „CLeng” c. kutatásukkal indultak társával a Humán- és Társadalomtudományi Tematikus Konferencián, nyelvészet és irodalom, kommunikáció szekcióban, ahonnan a döntőbe jutottak és második díjban részesültek. A XXII. Országos Diákkonferenciára, Káptalanfüredre boldogan fogadta a meghívást, ahol sok új ismeretségre tett szert, egy fantasztikus közösségben.

Kutatás mellett szabadidejében rendszeresen kerékpározik, olvas, asztaliteniszezik és szintetizátoron játszik.

A kutatás egy hatalmas nagy élmény, bármilyen területről is legyen szó, az ember mindig tanul vagy éppenséggel felfedez valami újat. Kedvenc mondatom a kutatásom időszaka alatt a következő volt: nem szabad feladni, akármilyen nehéz és akármilyen bonyolultnak tűnik, meghozza a gyümölcsét!