Vágó Melinda


 

Tagozatvezető-helyettes

Elérhetőség: vago.melinda (kukac) kutdiak (pont) hu

2001. január 4-én született Debrecenben. Jelenleg a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának humán orientált, hatosztályos tagozatán végzős tanuló. Az érettségi vizsgát követően a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán tervezi a továbbtanulást.

Főbb érdeklődési körei közé tartozik a biológia, a történelem és az idegen nyelvek. Szabadidejét szívesen tölti a barátaival vagy sportolással. 8 évig versenyszerűen aerobikozott, mellyel számos sikert ért el. 2015 óta viszont az iskolai röplabdacsapat aktív tagja.

Kutatását 2017 nyarán kezdte a DE ÁOK Biofizika és Sejtbiológia Intézetében, ahol génmódosított immunsejtek vizsgálatával foglalkozott. Ugyanebben az évben nevezett a TUDOK Élet-és Környezettudományi Tematikus Konferenciára, korábbi KutDiákok biztatására. „Kiméra antigén receptorral módosított T-sejtek, ölési sebességének vizsgálata emlőtumor modellben” című projektjével bejutott a Kárpát-medencei döntőbe, ahol az Elméleti és kísérletes orvostudomány, Géntechnológia és Molekuláris biológia szekcióban Második díjas lett. Így meghívást kapott a 2018-as káptalanfüredi Országos Diákkonferenciára, ahol Az Élet-és Környezettudományi Tagozat tagozatvezető-helyettesévé választották.

Sok jót hallottam a Mozgalomról mielőtt magam is jelentkeztem volna. Igazán azonban csak a káptalanfüredi Diákkonferencián értettem meg, miről is beszéltek a korábbi KutDiákok. Pár nap leforgása alatt rengeteg értékes embert ismerhettem meg és számos új élménnyel gazdagodtam. Ezért is hatalmas megtiszteltetés, hogy mostantól én is képviselhetem a Kutató Diákok Országos Szövetségét.